Dany007#8
Egyetértek. Szerintem sem a technológiával van gond, hanem a silány filmkínálaton.
Néztem jópár direkt iMax-re készített 3D-s dokumentumfilmet az i-Maxben még 2007-ben és brutálisak voltak! Akkora vászonmérettel tényleg az volt az érzés, hogy benne vagyok a filmben.
Aztán ezen felbuzdulva mikor már elérhető árban volt otthonra is vettem egy ilyen tévét, de közel sem adja vissza azt a hatást. Nem csak a filmek miatt, hanem a méret miatt sem. Egyszerűen a perifériás látásom felét se tölti ki a képernyő. Nincs meg az az érzés, hogy kijönnek a cuccok. Okés, van mélység érzet és 1-1 résznél kijön az orrom elé a film, de aztán ennyi.
A filmekről meg ne is beszéljünk. A filmek 90%-át utólag konvertálják 3D-be. Ami kb szart se ér. Alig jobb, mint a TV-ken található covert 2D->3D funkció ami szintén nem ér semmit.
Szóval maga a 3D egy kurvajó dolog lenne. Mert aki látott iMax-ben jó filmet - mondjuk a dínós, vagy a Cyberworld 3D, akkor az tudja, hogy mire képes a 3D. Csak egyszerűen egy mezei tévé méreteinél fogva is kevés a teljes élményhez. Ráadásul a filmek is szarok.
Mivel a legtöbb filmet 3D-ben és 2D-ben is vetítik ezért a rendezők se tudnak olyan jeleneteket létrehozni ami mindkét esetben ütős és látványos lenne. És itt jön a lényeg amit mondtál. Hogy teljesen más személetmód kell egy 3D-s film készítésénél mint 2D-nél. És ez ma még szinte az összes filmből hiányzik. Még az Avatarból is. Pedig az tényleg komoly volt, szép volt a mélységérzet meg minden...