• narumon
    #96
    Mondom, elbeszélünk egymás mellett, így nem tudom van-e értelme ezt folytatni.

    "Nekem pl nagyon fontos az, hogy mennyi idő alatt vagyok meg valamivel, mert akkor a fennmaradó szabadidőben csinálhatok mást. Játszhatok a gyerekkel, kimehetek valamelyik tóhoz, vagy csak sétálni. "

    Pont ez miatt van nekem tabletem. Nekem az idő sporolás, hogy nem kell oda ülnöm a gép elé egyáltalán ha nem munkáról van szó. Ma reggel felkeltem - inkább úgy mondanám, hogy kinyílt a szemem, de volt még egy kis időm, így az éjszakai szekrényről felemeltem a tabletet, egy kézmozdulat és hoppá már ott is voltak az emailek, az index a penzcentrum (nomeg az SG), 5 perc alatt átfutottam őket. Ez PC-n úgy nézett volna ki, hogy felkelek, átmegyek a másik szobába, leülök, bekapcsolom a PC-t megvárom míg bebootol - valószínűleg eddigre már kész voltam a tableten - és nálam ez az "időspórolás" nap közben is folyamatosan előfordul. Én nem dolgozok a tableten (videózással foglalkozom most többnyire), de amire használom arra kényelmesebb és gyorsabb mint a PC.

    "Nem is akarom magammal vinni."

    Nekem viszont muszáj! Eddig erre egy notebook volt - most a tablet a hordozós eszközöm.

    "De leginkább egy ebook reader, ami a vacak szememet is jobban kíméli."

    Ebook reader az nálam eleve kiesik a böhöm nagy pdf-ek nem szupportálása miatt.

    "Eszembe nem jutna otthon legózni egy kényelmetlen lassú gagyi laptop -ot a tabletből,"

    Ez nekem sem, ezt arról beszéltük, hogy lehetséges. Mondjuk gagyi lassúnak megint csak nem nevezném egy normális tablet az átlag notikat megeszi reggelire sebességben és még csak jól sem lakik. Node nem is akarok belőle notit faragni, nekem nem kell a külön bill sem, hiszen nem gépelésre használom. Ez csak felmerült mint megoldható dolog.

    "meg egész nap magammal hurcolni, hogy 5 percenként megnézhessem az emaileket."

    Nekem viszont kell, mert én mindenkivel emailen tartom a kapcsolatot, az ügyfelektől elkezdve a hírlevelekig.

    "A munkahely a kivétel, ahol folyamatosan megy a levelező. Ott viszont megint nem akarom hurcolni a gépet, mert minek...."

    Én nem ülök bent egy irodában, vagy otthon vagyok vagy úton vagyok vagy ügyfélnél vagyok. Teljesen kényelmes megoldás egy tablet.

    "Tehát érted. A számítógép azért van, hogy tegye a dolgát, és soha ne okozzon nekem fennakadást, soha ne lassítson le, és ne korlátozzon semmiben."

    Ezt senki nem vonta kétségbe. Mi itt többen annyit állítottunk, hogy annó ha meg akartál nézni 1 weboldalt akkor számítógép bekapcs, megnéz, számítógép kikapcs. Egy csomó idő amikor tableten 10mp. Tegnap este ülünk a sarokülőn a tévé előtt, dohányzón a tablet. Mhm mhm mikor is kezdődik a kézilabda? Tablet fel 1 mozdulat kinyitás, második TV24 elindítása, ahán ott van 21 óra. Oké akkor beállítom, hogy csipogjon ne maradjunk le (1 mozdulat) tablet asztalra vissza. Meccs közben feleségem - hát ő most már megnézi a statisztikákat mert ez nagyon gáz - tablet fel, statisztikákat megnéz asztalra vissza. Ez egy pici momentum de bazi kényelmes tőle az élet. Másik tök apróság; hétvégén asszony a konyhában - csinál valami újdonságot tablet elő, recept behoz, pultra leállít - már mehet is a főzőcske. Közben felhívja skype-on angliából a bátyja! És ott főzés közben tök jót eldumálnak. Tök apró kiegészítő funkciók (csak ez miatt nem vennék tabletet), amiket PC-vel meg sem tudok oldani vagy csak nagyon körülményesen. És ezekből az apró dolgokból az évek alatt mióta tabletünk van rengeteg jött össze. Te is tudnál egy csomó ilyen dolgot sorolni csak egyszerűen lekorlátoztad magad, hogy ez hülyeség és innentől az agyad így is viselkedik.

    "Ezért vettem annó az elsőt is, ezért lesz a következő is. Ha kellene nekem egy tablet valaha is, az másért kellene, és nem akarnék belőle laptop -ot faragni, mert minek..."

    No megint nem figyeltél, hiszen az átlag tabletes nem is akar belőle laptopot faragni. (én sem) Te hoztad fel, hogy így gépelés meg úgy gépelés meg így laptop meg úgy laptop. Erre válaszoltunk, hogy egy bill hozzá és már kész is a laptop.

    "Már csak azért is, mert a tablet alapjában véve gyengébb teljesítményt ad, és meglehetősen drágán."

    Ez egy nagy tévedés. Egy modern tablet maximum specifikációban gyengébb mint egy olcsó noti, sebességben biztosan nem. Szerintem te a tablet alatt egy gyenge hardverre gondolsz, pedig itt már voltak linkek játékokról, felhasználásokról. Szerintem a tabletnél drágább notit kell venned ahhoz, hogy sebességben egyáltalán megközelítse.

    "Az élmény sem ugyanaz, mert internetezni akár egy 17 colos olcsó monitoron is nagyságrendekkel jobb, mint egy kis vackon. "

    Ez sem igaz. A tablet ugyanis közel van hozzád és abszolút nem tűnik fel, hogy kicsi lenne. Azért a 10" nem olyan kicsi ám a kezedben. Símán kényelmesen lehet rajta filmet is nézni, mert ott van közvetlen előtted. Nekem az asztalin 24" monitor van. (Plusz rá van kötve egy 46" LCD TV-ra, videót azon vágok) Az már nyilván sokkal jobb, de élményben hidd el nincs különbség, hogy azon nézem az SG-t vagy a 10" tableten. Sőt ehhez képest mondjuk egy 17" monitor szerintem harározottan visszalépés.

    "Egyezünk meg abban, hogy neked az való, mert az életviteledhez jobban passzol."

    Köszönöm! Innen indult az egész és ide is kanyarodunk vissza.

    "De ne húzd rá ezt a nem létező "átlagemberre", mert egyszerűen az az embercsoport nem létezik abban a formában, ahogyan azt itt sokan fel akarjátok tüntetni"

    Tehát elismered, hogy az én életvitelemhez jobban passzol, de azt már nem, hogy azért adnak el ilyen sokat belőle mert esetleg az ő életvitelükhöz is jobban paszol? Mert itt a gubanc. Nekem sok ismerősnek van tabletje (mint korábban már írtam), szerintem mindegyikük életviteléhez nagyon jól passzol. Tegnap pont az egyik legjobb barátom felesége vett magának egyet, mert az emberéhez ritkán fér hozzá. Ez már két tablet egy családban pedig még PC-jük is van. Viszont szerintem teljesen jól használják.
    Itt a mintavétel lehet a különbség nekem sok tablet tulaj ismerős van akik használják is folyamatosan. Neked nincsenek ilyenek. Én csak azt látom, hogy sok sok tabletet vesznek, PC-t meg egyre kevesebbet.