banner
  • Palinko
    #16130
    Bár Ciri egy nagyon jó karakter bízzunk benne hogy nem így lesz, nem értem milyen előzmény történetet gondolt a nyilatkozó de igazából abban is Geralt lenne meg a meglpetés törvénye, Cintra stb. Megmondták hogy nem Geraltal tervezik a következő részt. A többi meg benne volt a Witcher 3-ban, szó szerint a szemünk előtt nőtt fel, talán oda lehetne beszorítani valamit még kislány korától a vad hajsza kezdetéig, de ez szerintem inkább egy jó 10 órányi DLC tartalom lenne mintsem különálló játék. Mert ugyan vannak jó sztorik Cirivel mint a Falka korszaka meg ki lehet mellé találni még sok mindent, de ki játszana vele úgy hogy tudja ennek a játéknak a végén nem lesz katarzis, mert az a Witcher 3 ban történik majd meg? Teljesen kiszámítható lenne a vége bumm elkezdődik a vad hajszás üldözés és ott a vége a játéknak.

    Utó történet meg több okból is bajos mert leszámítva azt hogy a Witcher 3 befejezését teljesen lesíkálná az asztalról mert mindegy hogy witcher maradt-e Ciri vagy császárnő lett és onnan kell megszöknie hogy witcher legyen vagy esetleg meghalt és feltámasztani kéne a witcherséghez, ami valljuk be dallaszi magasságok gagyi tekintetében. A másik ok meg hogy egyszerűen túl erős, egy witcher játék nem lenne jó egy Mary Sue típusú karakterrel aki ide oda teleportál, átugrál a síkokon, mindenkit legyak, üvölt egyet és mindenki lefagy stb, túl OP Geraltban pont ez volt a jó hogy amennyire volt mutáns és hihetetlen kardforgató ugyan annyira maradt emberi is esendő is. Hiába voltunk a legjobb harcosok az emberi ellenfelek sem egy csapásból intéztük el, csak megvolt bennünk az a plusz amivel legyőzhetjük őket. Egy Ciri nagyon OP lenne. Ráadásul neki már megvolt a világmegmentése innen hová lehetne már fokozni? Mégegyszer megmenti? :D

    Ráadásul Ciri jó lenne bárhova cameozni mert időben és síkok között ugrál, szóval örülnék ha kapna szerepet de a fentebb vázolt dolgok miatt fő karakter fókusznak nem alkalmas szvsz és ahogy olvasom legalább a játékosok fele így gondolja és a Ciri fanoktól tényleg elnézést de jó lenne ha megértenék hogy mi is szeretjük magát a karaktert de a fent vázolt okok miatt nem lenne jó választás.

    Engem továbbra is az a kor érdekelne mikor Kaer Mohren virágzott és sok witcher volt abból valami jót ki lehetne hozni, vagy ha az időben előre ugranánk és Geralt próbálná megmenteni a Witchereket, bár nem tudom kihalóban lévő hivatás ezért fura lenne az időbe előre ugrani, vagy másik földrészre más iskolákat megnézni. Igazából nem is csodálom hogy úgy érezték kicsit félre kell tenni a projektet nem lesz ezt könnyű folytatni sajnos. Pláne ilyen minőségbeli elvárások mellett nagy a teher, és nem találhatnak ki valami gagyi alapkoncepciót a folytatásnak.