banner
  • DantesHUN
    #15350
    Ne folytasd mert hülyeségeket beszélsz. Az Egri csillagok bár magyar szempontból nagy költségvetésű volt, de nem lehet összevetni fiatalabb vagy drágább filmekkel.

    Aztán az Egri Csillagok nem dokumentum film, hanem egy romantikus történelmi regény film változata, és romantika itt nem a szerelmi szálat jelenti, ez egy művészettörténeti korszak, amikor a szerzők visszanyúltak a múltba és az a valóságnál sokkal szebb, heroikusabb, romantikusabb módon mutatták be. Tehát ez nem egy realista dolog.

    A török haderő egy része meg igenis lehetett akár félmeztelen is, ugyanis, a nem reguláris haderő szedett-vedett csapatokból állt, olyan fegyverrel és ruházattal amit épp magukkal hoztak. Ez történelmi tény.
    A török seregnek a janicsár és szpáhi egységei voltak jól felszereltek. Az igaz, ebből sem látszik sok a filmben, de mint mondtam ez nem egy relista film.

    A maga korában a maga lehetőségeihez mérten, nagyon jól megcsinálták. Sokadjára mondom: hogy a kort, és rendelkezésre álló pénzt is figyelembe kéne venni.