banner
  • Holaaf
    #13867
    Szerintem semmivel sem rosszabb a 3. rendszere, mint a 2.-nak. Pont, hogy maga a tartalom követelte meg a "gyorsítást", ami a főzetek felhasználását is megilleti. De gagyinak mondani erős túlzás és téves gondolkodás viszonyítani, szembeállítani egy azon játék történetét a rendszerével! Eleve azért sem lehet gagyi, mert jól működik. Az ember belerázódik és egyre jobb lesz a választott fejlődési út szerint. Mondjuk megértem, hogy manapság már minden neki nem tetsző változásba rögeszmésen az eladhatóságot látja bele az ember. Visszatérve a rendszer nem csak pusztán megváltozott de fejlődött a játék minden porcikájával együtt. Találhatunk hibákat de azért ahhoz túl nagy mérföldkő a W3 és nagyon szeretjük, hogy konkrétan legagyizzuk. Ebben a stílusban túlságosan messze amúgy sem mehettek volna. Hova? Vissza a kettőhöz vagy lett volna teljesen más, esetleg nehezebb a rendszer és a remélt bevétel miatt döntöttek a végleges mellett? E szűklátókörűség szerint is lett volna 15 millió euro(vagy dollár már nem is tudom) a tiszta haszon, a 18 helyett. Valaki lentebb írta: "Az szomorú igazság az, hogy a W3 sztori, grafika és voice acting vitte el a hatán. A játékmechanika egyszerűen nevetségesen szar. Gyakorlatilag semminek nincs jelentősége, hogy mit csinálsz... A harcrendszer nagy része semmire sem jó, nem releváns..." és mind ezt, mint szomorú igazságot fogalmazza meg. Sz.r érzés lehet, akiben ilyen igazság alakul ki. Persze az ilyen véleményező azt már nem írja le, hogy mit és hogyan kellett volna meg miért. Semmi konkrétum csak a duma de ha mondana is valamit nem tesz le semmit az asztalra, nem állít példát. Pedig ilyen gyalázatos osztás után a gerinces ember kiáll és megmutatja, hogy nézzétek meg itt van, én megcsináltam a tutit! Ja de kicsoda, a depressziós proli az internet elé guggolva, szemben a CD Project Red fejlesztő csapatával.? Még jó, hogy vannak emberek akik tesznek is, mint akár a Conan Exiles egyszemélyes honosítója és nem kínjukban vergődnek az alagsorban.