Megfektettem a felhők között a hercegnő testvérét, de a kitüntetési ceremónián figyelmeztettem a hercegnőt, hogy a testvére meg akarta öletni. Ekkor Syanna ölelkezés közben a hajtűjével szúrja le a hercegnőt, őt pedig az egyik őr lövi nyakon nyíllal. Azaz mindkettő meghal, de Syanna azért megvolt előtte :D Engem hősként tartanak számon a haláluk után is. Szerintem ez a jó befejezés, az én szempontomból. Syanna gonosz pszichopata volt vesznie kellett, míg a hercegnő számomra ellenszenves volt, hogy sosem hitt nekem, és minden bizonyíték ellenére kiállt a testvére mellett, még csak nem is akart olyan súlyos büntetést adni neki, amit érdemelt volna. Egyszóval gyenge uralkodónak éreztem, jobb, hogy ki lett iktatva ő is. Geralt hős a nép szemében, míg öreg vámpír barátunknak el kell hagynia a várost. A végén Ciri látogatott meg, aki már witcher. Plusz az elátkozott, kanalas nő is ott "dolgozik" nálam, mint szakácsnő.
Igazi mestermű ez is, csak a kiegbe 35 órát tettem bele, megcsináltam minden mellékküldetést, kincsvadászatot, stb. 53-as szinten fejeztem be. Egyetlen bánatom, hogy nem volt olyan nagy kihívás a vége, elég könnyen, alig egy perc alatt legyaktam a vámpírt is. Az előző kieg. szerintem nehezebb volt, de ez viszont hangulatosabb és nagyobb. :) A végén Geralt "kitekintése" rám (a játékosra)...meghatódtam. Több, mint 20 éve játszom, de a W3 A JÁTÉK.