Végső soron remélhetőleg már F. Gary Gray rendezésében.
  • mester1987
    #1
    Áttekintés


    Késik a Kane & Lynch film
    2010. szeptember (forrás: )

    Az új információk szerint távozott a rendező, így csúszni fog a forgatás is.

    Továbbra sem gördül könnyedén a tervezett Kane & Lynch film szekere, hiszen a hosszas tervezgetés után most úgy tűnik, hogy jelentősen elcsúszhat a kezdés dátuma. Pedig hivatalosan egy hónap múlva kezdődtek volna a forgatások, ám a friss, bár félhivatalos információk szerint Patrick Alessandrin rendező bejelentette távozását, így pedig nehéz lenne belekezdeni a filmezésbe... Az egyetlen biztos pont az, hogy a produkció kapcsán hirtelen bejelentették, a start 2011-re tolódik, ám a rendezőváltás tényét - egyelőre - nem erősítették meg. Több lap azonban tudni véli, hogy a poszt legfőbb várománya ezzel F. Gary Gray (Olasz meló, Law Abiding Citizen) lett.

    Kane & Lynch - A hivatalos sztori
    2011. december (forrás: )

    Kis kutakodással igazi gyöngyszemre leltem a Kane & Lynch mozi kapcsán, ugyanis 2013-as dátummal a Big Bang Media fogja kiadni hazánkban, ráadásul mást is találtam...

    Például a film hivatalosnak vélhető rövid sztoriját, amely valahogy így hangzik: Kane (Bruce Willis) zsoldos, Lynch (Jamie Foxx) pedig egy múlt nélküli skizofrén. A két férfi a halálsorra való áthelyezésük során ismeri meg egymást. Amikor Kane korábbi bandája megtámadja és elrabolja őket, a valószínűtlen duó tagjai kénytelenek összefogni, és megszerezni egy ellopott mikrochipet, amivel megmenthetik Kane családját, és talán fényt deríthetnek Lynch valódi személyazonosságára. A játékból készült mozi 2013-ra tehető F. Gary Gray (Az olasz meló, Törvénytisztelő polgár, Túl mindenen) elképzelésében, Kyle Ward és Skip Woods forgatókönyve alapján.