Kryon#44
Az nagyon valószínű, hogy hasonlítani akartak valakihez azért csinálták, de nem feltétlenül kellett idegennek lennie az illetőnek.
Ahogy valaki írta is, volt egy ilyen fejformájú fáraó Egyiptomban. Ott azért alakulhatott ki, mert az uralkodó családokban divat volt a rokonok közötti házasság, a beltenyészet miatt pedig létrejöttek az ilyen torzulások. Ha ez máshol is megtörtént egy nagy hatalmú családban, vagy épp ezen különös jellegzetesség segített valakit hatalomhoz, akkor nem csoda, hogy majmolni kezdték, hátha az ők gyerekeiknek is segít előbbre jutni.
Persze ott van egyéb lehetőségnek, hogy az "isteneik" néztek ki így, de ha azok idegenek voltak akkor vagy gépek lehettek vagy valamilyen védőöltözetet viseltek. Tehát az akkoriak lényegében az idegenek sisakjának a formáját utánozták, nem a lény igazi fejét. Ráadásul a sokk még torzíthatta is az emlékeket, mert valószínűleg összefosták magukat félelmükben, ha egyszercsak lejöttek az égből az "istenek".