• zord01
    #17
    Nem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy röhögjek a cikk kapcsán. Szerintem ugyanis az van, hogy az e-ink technológiát addig húzták-nyúzták a gyártók, míg a tabletek kifogták a szelet a vitorlájukból. MEGÉRDEMLIK.

    Én emlékszem, hogy a mai értelemben vett ebbok reader elődjei már 2000 környékén bontogatták volna a szárnyukat, ha a gyártók a technológia mögé állnak. Emlékszem éveken át ez ment: Jövőre jön, jövőre jön, jövőre jön... aztán nem jött. Majd 2004-5 körül megérkeztek az első példányok, amik semmire nem voltak jók. Vastagok voltak, nehezek, gagyi képernyővel, és mocskos sokba kerültek (100+k). Persze, hogy az átlagnép nem vette.

    Aztán a Kindle elindult világhódító útjára, és mára már elég kiforrott a dolog, van már beépített háttérvilágítású, vagy épp színes e-ink is, de elkéstek. Időközben megérkezett az Ipad, és egyéb tabik.

    Én pl nagyon régóta vágytam egy e-book readerre, de nagyon sokáig többe került, mint amit adtam volna érte. Sőt. Még most is drágább. Én olyan 20k-t szenteltem volna rá, de ezért a pénzér még ma is csak hulladékot kapni.
    Illetve igen, külföldön ennyibe már bőszen megáll egy miőségi Kindle, de Mo-on még mindig 40 körül mozog.

    Ezért is döntöttem úgy, hogy teszek én az e-inkre, inkább rádobok még 40-et és veszek egy fasza tabletet, ami ennyi pénzért már HD kijelzős, képregények olvasására is kiváló, van benn GPS, 3G, Wi-fi, satöbbi.
    Így lett Nexus 7, és kivállóan lehet raja olvasni az e-bookokat. Nem bántam meg.

    Egyébiránt azt azért szerintem korai még kijelenteni, hogy halott az Eink. Van még benne lehetőség, olyan, amivel jelenleg egy tablet nem tud versenyezni.
    Lehetne még vékonyabb, könnyebb e-book olvasókat építeni, még hosszabb akksiidővel, sőt, azt sem tartom kizártnak, hogy akár hajlítható kijelzők is megjelenjenek, aminek hála tényleg "KÖNYV" vagy "ÚJSÁG" élményünk lehet olvasás közben. Szóval van benne lehetőség még most is, de ha megint bealszanak, mire lesz belőle valami, ismét elzúg mellettük a "hagyományos" kijelző ipar (értsd ezúttal az OLED fogy odasózni).

    Szóval, ha valamelyik gyártó komolyan gondolja ezt a dolgot, akkor most durálja neki magát a fejlesztésnek, mert pár év, és ismét vége a dalnak.

    Arról nem is beszélve, hogy a cikkben szereplő összes cuccot kiváltja már egy középkategóriás mobil is.
    Ma már 50k-ért simán a zsebben van egy 5Mp-eles fényképező, zenelejátszó, GPS. Tehát ez a vonat már elment.

    Viszont a másik oldalról meg az igaz, hogy a mobilok még naaaaaagyon sokáig nem lesznek képesek kiváltani egy célhardvert. Tehát még évekig, évtizedekig nem lesznek olyan jó kamerák bennük, amik tudnák azt, amit egy tükörreflexes digit gép tud, komoly túrázók még mindig a hard-cased, napokig működő elpusztíthatatlan (törhetetlen, ütés- vízálló) GPS-eket fogják venni, és ha valaki komoly hangminőségre vágyik, az úgyis otthon, egy halk szobában fog zenét hallgatni egy Sennheiser HD 800-assal, mert a 7-es expressz buszon nem sokat számít a hangminőség, miközben a macskaköves úton rázza ki az emberek lelkét...