• NEXUS6
    #47
    És vegyük figyelembe azt is, hogy időszakonként úgymond liberalizálják a légiközlekedést azért, hogy élénkítsék ezt a "iparágat". Ezek általában azzal járnak, hogy lehetővé teszik új piaci szereplők becsatlakozását, mint pl a fapados cégek megjelenését, akik szűkebb árréssel is tudják vinni az üzletet. Azonban a szűkebb árrés azt is jelenti, hogy csökken az a pénzmennyiség, amit gépenként a BIZTONSÁGRA lehet, és kell az előírások szerint költeni. A liberalizáció időszakában sajna az is jellemző, hogy az ICAO vagy más légügyi szervezetek meghajolnak a járatók elött, ha azt mondják adott határidővel bizonyos eszközöket, vagy módosításokat nem tudnak a gépeken rendszeresíteni.
    Ez megy 1-2 nagyobb katasztrófáig, aztán jön a kijózanodás ideje és ekkor megint szigorítanak a szabályozókon. Előírás lesz, hogy nem lehet csökkentett gépszemélyzettel dolgozni, a pilótákat nem lehet túlhajszolni, stb. És ilyenkor megint javulnak a mutatók, az olcsó légitársaságok meg csődbemennek. Jön az állami támogatás, a nemzeti légitársaságok megerősödnek, egész addig amíg valaki megint ki nem találja, hogy milyen frankó üzlet, ha liberalizálják a polgári légiközlekedést.
    És kedődik minden elölről!
    :)