Avagy: Ami a Bibliából kimaradt
-
ManoNegra #699 A kanonizált szentírás (s a szintén héber eredetű, de nem kanonikus Jubileumok könyve, valamint a Jásher könyve) szerint először a kusiták, és a kusita Nimród uralta az emberiséget. A kushita dominanciát tükrözi egy, a suméroktól fennmaradt írás, az ún. Sumér királylista is, bár a két forráscsoport koránt sem azonos szempontból vázolja az eseményeket. Azt azonban kijelenthetjük, hogy a sumérokként ismert, egy nyelvet beszélő, és a kusiták által dominált nép azonos a nemzetek szétválasztását megelőző, tehát még együtt lakozó, noéi emberiséggel!
A sumér királylista, mitológiai és egyéb leírások burkolatlanul a bukott angyalok szemszögéből ábrázolják a történelmi eseményeket, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy ez a királylista több mint kétszázezer évre megy vissza, s röviddel a nemzetek elválasztása után végződik. A királylista tehát messze megelőzi az ádámi ember teremtését és történelmét, majd az özönvíz után egybefonódik azzal egy rövid időre, mielőtt megszűnik, vagy legalábbis nyoma veszik ennek az egyedi vérvonalnak. A királylista egy rövid, idevonatkozó részlete:
"A királyság az égből szállt alá, Eridu vált a királyság székhelyévé. Eriduban Aululim uralkodott királyként 28800 éven át. Alagalgar 36000 évig uralkodott. E két király uralma 64800 év. Eridut elhagyták, a királyság Bad-tabirába került.
[Az özönvíz előtt] "Összesen öt városban nyolc király uralkodott 241200 évet."
"Ezután jött a vízáradat. Az özönvíz után a királyság az égből ereszkedett alá, Kish [Kus] vált az uralom székhelyévé.
A sumér királylista évei elképesztő hosszúnak tűnnek, s ennek matematikai egyeztetése a Genezisben vázolt eseményekkel itt nem célunk. Az ugyanis teljesen bizonyos, hogy a sumér királylista özönvíz előtti része összeegyeztethetetlen a biblia teremtéstörténettel és annak szereplőivel. Amíg a Genezis 10 pátriárkát sorol fel, a királytábla 8 uralkodót említ és öt várost. Arról már nem is beszélve, hogy a Genezisben található üdvtörténeti jelentőségű erkölcsi és szellemi leckéknek egyáltalán nincs megfelelője a királylistában, az pusztán az égi eredetű uralkodók neveit és uralmuk rendkívül hosszú időtartamát sorolja fel. Talán azt megjegyezhetjük, hogy sokan hozzájuk vezetik vissza az illuminátus elit vérvonalát, amire az utolsó fejezetben még kitérünk majd.
A sumér királylista szerint az ott felsorolt uralkodók az "egekből”, vagyis az istenektől kapták a földi uralkodásukat hosszú-hosszú évezredekkel az ádámi ember megteremtése előtt, ami azt jelenti, hogy egy más fajt képviselnek. Hogy ez milyen teremtés volt és ezek mi módon élték túl az ádámi ember teremtését megelőző kataklizmákat arról nincs említés, csak arról, hogy ezek a királyok aztán uralták az ádámi embereket. A történészek, de a bibliai utalások is elárulják, hogy a sumérok és a korai nemzetek isteneknek tekintették uralkodóikat. A vérvonalnak tehát óriási szerepe volt, ahogyan az bibliai szempontból is rendkívül fontos. Nem mellékesen, Uruk városát egy özönvíz előtt is létező település helyén építették föl.
A sumér kultúra maradandóan nagy hatással volt az első olyan nemzetiségi államokra, illetve birodalmakra is, mint Akkád/Asszíria, Babilon, Egyiptom és Perzsia. A későbbiekben aztán ezek a kultúrák váltak a görög és római kultúrák alapjaivá. A nyugati kultúrkör pedig ennek a görög és római hagyománynak az örököse. Így, bár a sumérok hitvilága és a nimródi uralom felépítéséből szinte minden nép megtartott valamennyi elemet, a nyugati világ feltétlenül az egyik egyenes ágú örökösnek mondható. A sumér hit és annak valláselemei pedig még a kereszténységet is túlélték, illetve képesek voltak saját kultuszaikkal átitatni a kereszténynek nevezett vallást. Politikai tekintetben pedig a szemünk előtt megvalósuló globalizáció szintén visszavisz bennünket a nimródi "egy emberi közösség" korszakához.
link