Avagy: Ami a Bibliából kimaradt
  • ManoNegra
    #686
    Kicsit off lesz, de nincs kabbala topik, és nem is akarok nyitni egy posztnak.

    "Az ótestamentumi Genézis ezek szerint azt a processzust írja le, amikor az első atlantiszi alchimisták
    elkezdték mágikus kísérleteiket az élő anyaggal. Először lélektelen biotechnikai gépeket hoztak létre, majd
    mikor ezek tökéletleneknek bizonyultak, saját isteni énjükből helyeztek el bennük egy-egy parányi részt, hogy
    a mű önálló életre ébredjen.
    A nagy mű, az Opus Magnum sikerült is, de a föld porából és lélekből összerakott fajta tisztátalan maradt. A
    többféle rosszul sikerült kísérlet egymás mellett élt a legtökéletesebb példányokkal az Édenkertben, az isteni
    kémikusok kísérleti telepén s egymás közt szabadon szaporodtak. Ennek a kereszteződésnek nem mindig volt
    jó eredménye; a kísérleti lények megtámadták egymást s végül el kellett különíteni őket.
    Ezt a momentumot az Ótestamentum mint a Paradicsomból való kiőzetést örökíti meg. Ezzel egyidejőleg a
    Csendes-óceán egy másik kísérleti telepén, a mai Madagaszkár táján, kísérleteikbe merült adeptusok - Henoch
    könyvének hatalmas „egregórái”, az őrzők - arra a veszedelmes gondolatra jutottak, hogy az általuk alkotott
    agyagbábukat saját isteni lényük részének mágikus adományában részesítsék. Ebbıl a célból teremtőerővel és
    az asztrális látás korlátozott képességével is ellátták az embert. Hogy a maga lábán megállhasson, önállóvá
    tették és védelmi eszközöket bíztak a kezére. Ez az, amit Henoch így ír le: „Az őrzők Azazel vezetése mellett
    megtanították az emberek fiait a varázsszerekre és varázsszavakra”.
    A föld fia azonban a neki ajándékozott bűvös eszközöket rombolásra használta. Henoch könyve szerint
    „titánok születtek, akik háborúkat kezdtek egymás ellen s bajt, szenvedést hoztak a világra”.
    A mágikus képességgel felruházott egyedek ugyancsak démonokat szabadítottak a közösség nyakára; végül
    annyira elharapózott a feketemágia, vérengzés, erőszak és harmóniátlanság, hogy az isteni erık tudományának
    őrzői kénytelenek voltak a titánok nemzedékét megsemmisíteni.
    A titánok művei: mágikus, monumentális tevékenységük egy része - azonban fennmaradt a
    ciklopszépítkezésekben. Fennmaradt az észak-amerikai ciklopszterasz, melyet eredetileg az Algolnak, a
    legpusztítóbb hatású változócsillagnak, kozmikus erőgyűjtő állomásául építettek, hogy a legnagyobb romboló
    energiáit háborúikban felhasználhassák.
    Az atomerő felhasználásának mágikus titkát a titánok nem ismerték. Mestereik a nagy elemi háborúban (mert
    a titánok megsejtették uraik szándékát és felkészültek az ellenállásra) éppen ezzel pusztították el őket.
    Titánmunka a Húsvét-szigeteken talált kőkolosszus-sor is. Ezek ugyancsak a feketemágia óriási csillagerőakkumulátorai,
    az első teraphimok voltak.
    A titánok és ırzık háborúja - noha az az egregórák győzelmével végződött - nem hozott szerencsét a
    kísérletezőknek. Prométheuszi munkájuk, amellyel a Föld asztrálrégiójának békéjét megbontották, soraikban
    is egyenetlenséget szült. Az egregórák pártokra szakadtak és kolóniákra oszlottak. Egyik részük a legendabeli
    Lemuria földjére vonult vissza, másik csoportjuk Atlantiszban maradt mindaddig, míg a további kozmikus
    mérető kísérleteket végző lemuriai csoport - túl vakmerő operációival - az egész földet veszélybe nem
    döntötte.
    A lemuroknak az volt a céljuk, hogy a föld atomenergiájának egy részét felszabadítva, más csillagzatokra
    tegyék át lakóhelyüket. Az egyre elvonatkozottabb lemuroknak ugyanis a Föld - valamilyen rejtélyes okból,
    ami a csillagködök mágiájával függ össze - már nem nyújtott elég teret tevékenységük számára.
    Az atlanti csoport a hiperkozmikus kísérlet előestéjén ellenszegült a lemuriai csoport mágikus törekvésének.
    Azok az individuumok, akik továbbra is a Föld felületét kívánták lakóhelyükül megtartani, mágikus
    klauzurával vették körül a Földet s a lemurok kozmikus invokációja, melyet a föld fél energiájának felszabadulása kellett volna hogy kövessen, eredménytelen maradt.
    A felidézett elementáris erők a klauzúra védőövezetén nem tudtak áthatolni, a mozgásba hozott energiák
    azonban egy közvetlen közelben keringő kisbolygót, a Kenóholdat a Csendes-óceánba taszították, ami
    egyetemes katasztrófát (Lemuria és Atlantisz elsüllyedését) idézte elő.
    Ez az igazi története az Édenkertnek, Henochnak és a titánoknak, amit mindennél jobban titkoltak az
    emberfajta eredetének szégyenletes bűne miatt.
    Hogy az ember rossz volt és ostoba, azt még elviselték volna az utódok, de hogy az eredendő bőn doktrínája
    tulajdonképpen a kísérleti állat nívójára vonatkozik, ezt az ősök hiúsága nem vette be. Az emberiség
    ıstörténetét szándékosan elleplezték; az Édenkert kísérletező, alchimista engregórájából: a félisteni
    atlantidából Jehovát faragtak és az eseményeket szimbólumok mázával vonták be, hogy a valóságos
    események mögött a krónika kozmikus mélységeket sejthessen. Mindennek csak a hermetikus tradíció állta
    útját, amely birtokában maradt Henoch könyvének s az ősi hieroglifanyelv helyes értelmezésének kulcsai
    segítségével átmentette a Föld történetének leggrandiózusabb eposzát a bölcs adeptusok utókora számára.
    Mert az „őrzők” fajtája a történelemelőtti katasztrófában nem pusztult ki teljesen, hanem egy-egy rövid időre
    inkarnálódva, valamelyik beavatott személyében, vagy titkos társaságok gyülekezőhelyein elvonulva, mégis
    megszakítás nélkül adta tovább az elődök tanításait, a világosság szellemének, a láthatatlan Heliosznak
    dicsőségére."


    link