Avagy: Ami a Bibliából kimaradt
-
ManoNegra #248 Amúgy meg:
A juhok természetes tulajdonsága az, hogy mindig követik az elöl (előttük) járókat, megismerik a kolompja hangját, bégetését és szagát. Ezért néhol, így például a Kiskunságban, Somogyban, Palócföldön és Kalotaszegen szokásban volt az ún. vezérürük, Kalotaszegen nagyberbécs vagy gazdaberbécs nevelése és használata. Nagytestű, ivartalanított kosokat, tehát ürüket a juhász már a heréléstől magához, mint mondják, kézhez szoktatott és betanította arra, hogy hívásra őt kövesse. Gyakran külön is adott nekik sót, zabot vagy kenyeret (Kiskunság). Mindegyiknek kolompot is kötöttek a nyakába. Egy-egy nyájban akár négy-hat vezérürüt is tartottak. Ezeket speciális nyírással is megkülönböztették a többiektől. A nyakán gallért, a farán pedig gatyát hagytak, tehát nem nyírták le mindenütt a gyapját. A vezérürüknek rendszerint nevet is adtak: Szárcsa, Rigó, Pillangó, Hattyú. A juhász mindig nevén szólította a vezérürüt, amely „a harmadik oromról is gazdájához vezeti a nyájat”
