Avagy: Ami a Bibliából kimaradt
-
Nemzsidó #113 Ha a Teremtő (elv) elsődleges teremtése a mi világunk, s benne a saját képére formált ember, mint a teremtés elsődleges célja, miért nem foglal el központi helyet világunk? Perifériára vagyunk szorítva, az egyre gyorsuló tágulás folyamata miatt pedig egyre távolabb kerülünk mindentől. Istentől is.
Ha e Teremtőt helyileg a nagy-bumm-hoz kötjük, ahol sem a térnek, sem az időnek nincs jelentéstartalma (onnan csak valamiféle kiáradásként értelmezhető), világunkat pedig egyféle gömbszerűen szétterjedő hullámnak, s azon belül hullámcsúcsnak (mert gyarló az ember) vesszük az anyagi és antianyagi teremtés végtelen folyamatában -mert a teremtő állandóan teremt valamit-, teremtéssorozatok tömkelege történhetett már meg, s ugyanennyi várat még magára. E hullázás keltője csak a forrás, nem befolyásolja kreatívái további sorsát, viselkedését, útjára engedi azokat, majd újabb teremtéseket, újabb hullámokat hoz létre. Magyarázza ez a gondolatsor a minden teremtettben jelen lévő teremtő erőt, mely az isteni rész az emberben, egy újabb, bár kisebb teljesítményű gondolat-forrás, egy szikra a tűzből, ami bármit lángra lobbanthat ha eléri tárgyát, s magyarázza ugyanakkor a szabad akarat jelenlétét is, mivel a teremtőnek már nincs további ráhatási lehetősége a teremtés után a teremtettre. Talán tudomása sincs azok kínjairól, örömeiről, hiszen Ő nem teremt sem jót, sem rosszat.
Ezek hát a teremtő korlátai, hol sem idő, sem tér, nincs jó és rossz, a múlt az a jövő, örök a magány, s érzelem nélküli a lét, ha e hullámforrást létezőnek véljük.
Majd ha e teremtőket megsokszorozzuk, s mindőjüknek személyes teremtéstereket gondolunk, tereik, teremtéshullámaik találkozásai alkothatják-e a teljes univerzumot? S eképpen egy másik teremtő felé rohanunk Föld-bárkánkon, Jézus eljön másodszor is, de senki meg nem ismeri őt. Pedig ugyan olyan, mint mi minket is kilökött magából. Ugyan olyan kiárasztó, teremtő erő, nem pediglen befogadó!
(no, vannak még érvelők? :)