• Hogthar
    #4979
    Na tegnap volt egy kis időm, ránéztem a PTU-ra.
    Az új fizika nekem nagyon tetszik, azt hittem több mindent át kell majd állítani a Joyon, de szerencsére elég volt csak az új sebesség szabályozó kart és a sebesség kart beállítani, minden más a helyén maradt.

    A harc sokkal átláthatóbb lett, a régi harcrendszert miatt eleinte sokat sodródtam, de pár hullám után hamar ráéreztem.

    A Kvantum utazást kicsit túlzónak érzem. Értem én, hogy kicsit komplexebbé szeretnék, de a jelenlegi rendszert nem tartom túl logikusnak. Tehát egy űrhajót úgy csinálnának meg, hogy kvantum utazásnál manuálisan kelljen állítani mi legyen bekapcsolva "overclock"-olva ahhoz, hogy ne melegedjen túl a hajtómű!? Logikusabbnak tartanám, hogy lekapcsolná automatikusan a fölösleges elemeket. Útközben a kedves női (RSI hajók esetében férfi) hang bemondaná(weapon system is offline, shild system is offline) majd ugrás befejeztével visszakapcsolja őket. De ebben a formában nem a legjobb, remélhetőleg majd finomítanak rajta.

    Area 18 nagyon tetszik. Elég hatalmasra sikeredett, így még nem sikerült bejárni az egészet, de amit láttam az elég jó.
    A repülő busz a vonat helyett nagyon adja. A kivetített reklámok, a hologram nő aki orrhangon magyaráz, mind nagyon részletesen. Azt sajnálom, hogy az üzletekben még nincs áru. Kíváncsi lettem volna a helyi felszerelésekre, de idővel ezek is biztos bekerülnek. A kereskedelmi központ viszont fenomenális. Egyrészt nem csak 4 monitor van hanem kb olyan 20 és a modern ferde monitor, nagyon ötletes.

    Ui.: Nem tudjátok, hogy PO-n miért alakítják át állandóan a légzsilip kamrát?
    Ez a mostani már az 5. verzió amit látok. Nekem az első narancssárga is tetszett.