• lonvard
    #4649
    Zabálom a játékot. Deliveres küldetések tökéletesen passzolnának, de szinte lehetetlen teljesíteni, mer hol a célpont veszik el, ahova kell vinni az árut, hol az a célpont nincs meg, ahonnan fel kellene szedni az árut, és most épp a dobozom tűnt el úgy, hogy már megvolt a célja, de a depóállomáson leraktam a földre, hogy leüljek egy padra, és élvezzem, hogy végre el tudtam hozni egy dobozt, és már tudom is hova kell vinni. Leültem ejtőzni, csináltam egy turmixot, aztán vettem észre, hogy nincs a doboz. :D

    Na mindegy, elmentem a Yelára, leszálltam egy kráterbe, lefeküdtem az ágyba. Most az kellene, hogy a játékon belül egy lejátszó, és akkor saját zenéket hallgatni úgy, hogy mellette zümmög az űrhajó is.

    Közben a strafékat (strafe forward-back, left-right) ráraktam a joyra, így például tudok már tolatni is. Idáig nem tudtam. Leszállásnál ezek jól jönnek. Ha elkezdenek működni a küldetések, és összerakom az irányítást jobb joyra + valami nem bugos körülnézős kütyü is lesz a fejemen, akkor meg fogok zavarodni. Gyerekek, ez még az ED-nél is jobb! :D