• lonvard
    #4482
    Jó de akkor lenne arányos ezzel ennyit foglalkozni, ha kötelező lenne százezrekért vásárolgatni a hajókat. Az alapcsomag annyiba kerül, mint egy AAA játék, és ezért én 2015-ben megkaptam az SQ42-őt és a Star Citizent is, szóval még úgy is szinte a pénzemnél vagyok, hogy ráköltöttem kábé 100 dollárt azóta. Ráadásul nem lesz havidíj ugye, tehát ennyi a max költségem, ha nem akarok többet. Asszem 35 dollár volt annak idején az aurórával a két játék, ami meg irgalmatlan jó árnak minősül, és a vásárlók többsége valszeg meg is állt ennyinél.

    A játékot pedig finanszírozni kell, azzal hogy így fejlesztés közben üzletelgetnek, éppen hogy egyensúlyban tudják tartani a költségeiket, mintha olvastam volna hogy így is mínuszban vannak és kellenek külső befektetők is, mint ahogy be is szállt az amazon vagy melyik. Tehát egy ilyen helyzetben hogy próbálnak forrásokat találni, azt nem érzem lehúzásnak.
    Utoljára szerkesztette: lonvard, 2019.01.15. 12:48:15