• lordsithlord
    #78
    Azért érdekesnek találom, hogy annyian szidják a Win8-at. Nem tudom, mi bajuk van szegénykével, mikor stabil és gyors is.

    Mióta kijött a stabil vállalati verzió, nálam ez megy élesben. Ennek már több, mint egy hónapja, azóta nem volt problémám vele. Előtte is használtam, csak akkor még csak virtuális gépen, tesztelési célzattal.

    Tapasztalataim szerint tényleg stabil. Az, hogy sok program nem indul le rajta, legenda. Valóban, egyes programok, amik nem megfelelően lettek anno leprogramozva (pl. fixált elérési utat használnak valamihez) nem működnek megfelelően, kisebb variálás kell hozzá, hogy működtetni lehessen ezeket. De ezidáig talán ha 2-3 ilyennel találkoztam.

    Ami még érdekes benne, az az, hogy egyes Win7-es drivereket nem eszi meg. Érdekesnek találtam ezt pár eszköznél, mikor a Vista drivert meg csont nélkül bevette és hibátlanul le is kezelte vele az adott eszközt. Nem nagyon mentem bele, hogy ez mitől lehet, de feltételezem, hogy itt pedig valamilyen erőforrás hibás megjelölése okozhatja a felmerülő problémákat.

    Vannak persze hátrányai is (hogy csak egyet említsek, sok programnál be kell jelölni a helyes futás érdekében, hogy rendszergazdai módban fusson, emiatt pedig minden indításnál engedélyt kér, ráadásul ez nem is teljesen biztonságos megoldás), amik orvoslásra szorulnak a későbbiekben. Gondolom ezekre a bolti verzió megjelenése után igen hamar jön majd a fix.

    Ja igen, amit kifelejtettem: az, hogy jelenleg nem jön még ki rá hibajavítás, na az is egy legenda. Nálam az elmúlt időszakban több fix is telepítésre került. Ami bosszantó volt, az az, hogy nem lehetett megnézni, mit is telepít, csendesen, a leálláskor tette fel a frissítéseket. Lehet, hogy ez csak beállítási kérdés, ebbe még nem másztam bele.

    Ami még megemlítve szokott lenni: a Start gomb hiánya. Nos, erre már kismillió megoldás van (külső programtól kezdve a gyors registry átíráson át mindenféle variáció), amik megfelelően és probléma mentesen működnek is. A METRO használata pedig messze nem kötelező, már a belépésnél az az első csempe, ami az ember szeme elé ugrik, amivel egy kattintással be lehet lépni a hagyományos asztali felületre.

    Összegezve az eddig leírtakat: én részemről egy nagyon jól eltalált oprendszernek látom a Win8-at. Mint minden új rendszernek, ennek is akadnak problémái, amiket orvosolnia kell az MS-nek, de ezek igazából nem égbekiáltó hibák, a működést nem akadályozzák.