okosan gyerekek#82
általában nem értek veled egyet, de személy szerint szinte minden vonatkozó megközelítést éleslátásúnak találok.
az egész szélerőműves szarság halott ügy.
az ár/érték (=élettartam + hatékonyság), a klíma hatás miatt, az utánuk maradó hulladék miatt, a felhasznált nyersanyag miatt. ugyanezt gondolom a napenergiáról is. egyedüli terület, ahol létjogosultságát látom azoknak az a házak tetején van, a cserepeken vagy egyenesen azok helyet kívánatosabban.
a nap energiával az űrben érdemes foglalkozni nem a Földön. Kiépíteni egy tükrökből álló a Nap körül a Földdel szinkronban keringő műholdat, vagy fény parabolát majd a fényt egy a Föld körüli pályán forgatott naperőmbe irányítja. a kapott áramot pedig például olyan mikrohullámokká alakítja, amik kellően célzottan továbbíthatóak a Földre, hogy abból ismét áramot csináljanak.
de a legéletképesebb az volna, ha igen (és ebben nem értünk egyet) az USA hadászat helyet az EU-val közösen felgyorsítaná például a hélium-3-as erőművekkel kapcsolatos kutatásokat és fejlesztéseket. egy ekkora összeggel 2050 helyett jó eséllyel 2020-ra megépülhetne az első lakossági fogyasztókat kiszolgáló, nukleáris veszélyektől mentes erőműveket. ezzel kéne foglalkozni, nem a szaros szélerőművekkel.
nyugaton vonatozgatva az az érzésem támad már, mintha egy poszt-zöld érából tekintenék a mostani jelenünkre, elavultnak és kártékonynak látva mindazt, ami elém tárul. az egész szélerőműparkos, nap-kollektorparkos franc egy lemúlt kor maradványának hat.