Bannedusermail#212
Van egy neurológiai betegség, amikor az agynak az a része sérül, ahol a döntéseket hozod. Ezeknek a betegeknek az a kérdés, hogy vaníliás vagy csoki fagylaltot kérsz megoldhatatlan problémát jelent. Akkor is, ha a sérülése előtt mondjuk utálta az egyiket. Emlékszik rá, hogy utálja a csokit és azt semmilyen szín alatt nem enné meg, mégsem tudja eldönteni, hogy melyik fagylaltot válassza. Kétségbe esik, sírógörcsöt kap és tíz perc múlva is ott őrlődik, és sír, hogy nem tud választani. Minden egyes mentális képességgel rendelkezik, tudatában van azzal, hogy nem szereti a csokit, a vaníliát meg igen, de bőg, hogy nem tud dönteni. Ugyanúgy ellátásra szorul, mint egy teljes agykárosult, de mindent érzékel, és ha nem kell választani, tud kommunikálni. Szörnyű egy betegség.
Ezért mondom, hogy a teljes énünk csak biokémia. Minden egyes döntésed csak az agyad pillanatnyi állapotából fakad. AMit te tudatpsságként élsz meg, az csak egy szoftver egy hardveren. Ahogyan az atomok valamilyen állapotban vannak az agyadban, és amilyen inger ér az adott pillanatban a külvilágtól, az alapján döntesz. Nincs igazi döntésed. Mindig csak egyféleképpen dönthetsz, ami annak a következménye, hogy az utolsó elektron éppen milyen állapotban van a fejedben, és hány neutrino repül át a fejeden éppen.