bvalek#81
Inkább elmúlt másfél évezredet mondanék, ha nem többet. Már Arisztotelész is megállapította, hogy az igaz ami létező, és hogy a valóságos dolgok kutatása vezet el az igazsághoz. Persze a görögök inkább a valós dolgokon való elmélkedésre gondoltak, mivel a kísérletezést mint kétkezi munkát lenézték. A praktikusan gondolkodó rómaiak kellettek ahhoz hogy megváltozzon ez a nézet. Viszont az egész antik világ gondolkodására jellemző két szélsőség, vagy reménytelennek tartják a hatalmas kaotikus világ megértését és depresszióba meg hedonizmusba süllyednek, vagy fűhöz-fához imádkoznak és istenítik amit inkább kutatni kéne, mint a pithagoreusok a matematikát.
A közel-keleti, zsidó kultúra monoteista istenfelfogása mederbe terelte, egy arany középútra irányította az antik természetfilozófiát. A kereszténység a teremtett világot megérthetőnek, és igába hajthatónak tekinti, ez a fajta egészséges gőg az, ami évszázadokig bátorságot adott a nyugati tudósoknak hogy nekiveselkedjenek a reménytelenül hatalmas feladatnak. Másrészt minden istenit és természetfölöttit elvitatott a világtól, tehát a felfedezések nem válnak egészségtelen imádás tárgyává, nem merevednek dogmává, a tudományban minden jó, de semmi sem szent. Határozottan állítom, hogy keresztény kultúra nélkül modern technika és tudomány sem lenne.
Ha megnézzük a keleti kultúrákat, ami rögtön feltűnik hogy hiányzik egyfajta emberközpontú világkép, náluk az ember elveszik a kaotikus univerzum körforgásában, a buddhisták még az ént is elvitatják tőle. Fogaskeréknek tekintik magukat a gépezetben, és ez meg is látszik a keleti társadalmakon. Nincs egy tiszta elképzelésük az igazság eredetéről, amit a meditáló guru hallucinál ugyanolyan komolyan veszik, és nem látják a párhuzamot a természetben megjelenő logika és az emberi logika között. Ázsiában is azt látjuk amit az antik világban, hogy fellángolások és hanyatlás váltogatják egymást, nem volt egy cél, egy ideológiai fókusz ami rendszerbe foglalhatta volna a tudást.
Amúgy az Iszlám is ígéretesen kezdett, azok a középkori skolasztikusok akik a tudományos módszertan alapjait lefektették, arab tudósoktól tanultak. Csak aztán jött Al-Ghazali, és a mohamedán világ csinált egy hátraarcot. Őszerinte ugyanis a filozófusok írásai értéktelenek mert pogányok, a matematika az ördög műve, és a Korán az igazság egyedüli forrása. Na ezért vannak közel-kelet szerte korániskolák, ahol semmi mást nem tanulnak a srácok mint azt az egy könyvet memorizálják, és hozzá hadith-ot olvasgatnak. Hasonlítsd ezt össze a keresztény világ talán legfontosabb filozófusával, Aquinói szent Tamással, aki Arisztotelésznek, Avicennának, és szent Ágostonnak egyformán lelkes tanítványa volt, előítéletek nélkül de kritikai gondolkodással tanult tőlük.
Al-Ghazali párja a keresztény világban Luther, aki a nyugati világban elsőként élesen elválasztotta egymástól a hitet és a rációt, a skolasztikusok teológiai fejtegetéseit szentségtörőnek és a ráció használatát hitbéli dolgokban ördöginek tekintette. Ez a fajta álságos hozzáállás, hogy a vallásban nincs helye a logikának, a protestantizmusból ered. A mainstream változatokban ez a vallási kérdésekre korlátozódott, így a technikai fejlődést nem akadályozta. De például elutasító reakciót váltott ki a felvilágosodás korának tudósaiból, állítom hogy a 18. századi ateizmus a protestantizmusra adott extrém válasz. Erre fel a protestantizmus is radikalizálódott, főleg Amerikában, az eredményt meg látjuk, lásd a kreacionista múzeumot, vagy az agybajos kollégánkat alul...