• teddybear
    #168
    Azt hiszem kevered a hibrid és a dízel(gőzturbinás)-elektromos hajtást.

    Az első egy akkus+elektromotoros meghajtású autó, amibe még beleépítettek egy dízel, vagy benzines generátort is. Ez egy darabig, amíg az előzőleg feltöltött akku bírja, az akkuból veszi a hajtóerőt. Ha ez elfogy, akkor beindul az aggregát, és után tölti az akkukat. Ha még úton van a kocsi, akkor az aggregát árama a motorba folyik, de mivel a teljesítménye nem túl magas, a kocsi lassabb, mint a hasonló, de hagyományos meghajtású társa.

    Ami a dízel(gőzturbinás)-elektromos hajtást illeti, az a technika I.VH. előtt kezdett elterjedni, mert az elektromos motort már akkor is könnyebben tudták vezérelni, mint a gőzturbinát.
    A gőzhajókat ugyanis legalább fél napig tart üzemi hőmérsékletre felfűteni. Hasonlóképp időbe telik, amíg a normál teljesítményről csúcsra járatják.
    Az első gőzturbinás-elektromos meghajtású hadihajókat 2-3 perc alatt fel tudták futtatni az utazósebességről a csúcs sebességre. Egy hasonló méretű tisztán gőzmeghajtású társának ez több mint egy órába került.
    Ráadásul ekkora teljesítmény átvitele mechanikus úton meglehetősen körülményes, a drenaughtok csavartengelye több mint 100 méter hosszú és méternél vastagabb volt!
    A mozdonyoknál és a bányadömpereknél is gondot okoz az 1 MW körüli teljesítményű erőátvitel megoldása tisztán mechanikus módszerekkel. Ekkora teljesítménytartományban már problémás egy kuplung elkészítése.