#31
"1. Az iOS/Android okostelefonoknál a nyereség jelentős részét a store-ok hozzák."
Így van, de ezek a cégek / store-ok akkor indultak. Akkor megint oda jutunk vissza, hogy a Nokiánál valamit nagyon nem láttak, mert akkor sem léptek semmit amikor az appstore elkezdett működni. Pedig minden hülyének két pillanat alatt le kellett, hogy essen, hogy ez kurva nagy ötlet.
"2. Tényleg elvárható volt akkoriban, hogy egy készülék kibírjon egy leejtést."
Hát mint a példa mutatja senki nem várta el csak a Nokia gondolta ezt. Ha elvárható lett volna akkor az iphone is hasal.
"Az Apple-n kívül meg más cég nem tudta azt sosem lekommunikálni, hogy amit nem tud a termékük, arra valójában nincs is a vevőnek szüksége."
Ez hülyeség. Azért az apple ekkor még elég "kicsi" cég volt, legalábbis a Nokiához képest. Ez az apple hívők duma meg már akkor megdőlt amikor több készüléket adnak el mint valaha, ergo folyamatosan új embereket nyernek meg és nem az apple hívők veszik a készüléket. (Mondjuk ha körbenézel szerintem te is ismersz kismillió embert akinek az iphone volt az első (és lehet hogy azóta is egyetlen) apple terméke. Legalábbis az én baráti körömben rengeteg ilyen ember van, köztük én is. (mondjuk én azóta vettem ipadot is - de ez abszolút az iphoneal szerzett pozitív tapasztalataimon van.
"Pl iPhone előtt elképzelhetetlen lett volna olyan készüléket sikerre vinni, aminek 1 nap az üzemideje, normál használat mellett (komolyabb mellett - pl játék - meg még annyi se)."
Szerintem meg sem próbálták és fel sem mérték az igényt. Mert megint azt mondom, ha ez nagy gond lett volna akkor az iphone bukik. Azonban teljesen logikusan gondolkodva (a Nokiánál nem volt egyetlen egy ilyen ember sem döntéshozó pozicióban??), az embereknek az kell hogy 1 napot kibírjon a készülék mert nap közben nem akarják tölteni. Este otthon viszont az ágy mellett feldugni a töltőre vagy berakni a bölcsőbe semmibe nem tart, ergo semmilyen negatív érv nem szól mellette, szemben a számtalan pozitív dologgal.
"Ettől még persze a Nokia megcsinálhatta volna a maga készülékét, legfeljebb drágábban adták volna, meg ellátták volna mondjuk egy kerettel, hogy ne sérüljön a kijelző leeséskor, stb. Akkor lett volna mire építkezniük."
Így van. Egyszerűen csak ismételni tudom magam. 5-7 éve tömegesen mondtak fel Nokiánál barátaim mert elkezdték látni a dilettáns vezetést. Egyikük elég jól fogalmazott; akkor kezdte el látni, hogy baj van amikor a belső magazinuk címlapján mindig egy újdonság volt, belűl meg innovációk - egy idő után meg a címlapon a vezérigazgató volt az új hajójával a belső oldalakon meg interjú vele meg más cégvezetőkkel. Ekkor kezdett el ő is azon gondolkodni, hogy pattanni kellene. Ekkor még kivárt, de egy év múlva azt vette észre, hogy akivel együtt dolgozott és okos volt azok eltüntek és egy csomó lúzer ül körülötte a fejlesztési osztályon. Na ő ekkor lépett le (természetesen a volt kollegák tárt karokkal várták a konkurenciánál.). Ha megnézzük a helyzetet élete legjobb döntése volt.