Válasszuk ketté: a VASIMR 35 éve fejlesztés alatt álló, laborban működő technológia, az ISS felszerelése egy ilyen hajtóművel élő projekt.
A fúziós kütyü fejlesztése is zajlik, de úgy ítélem meg, még az alapkutatások szintjén tartanak, ez a koncepció sajnos még nem tudta igazolni a nettó effektív energiamérlegű fúziós folyamat megvalósítására való alkalmasságát.
Az eredeti kérdés a nem kémiai hajtóművekre vonatkozott, erre a válasz: van a világűrben elégséges tolóerőt előállító elektromos hajtómű, de a Földről felszállásra jelenleg sajnos csak kémiai hajtóművekkel van lehetőség. Ismereteim szerint a hatás-ellenhatás jelenségén kívül nincs más szóba jöhető alternatíva, középtávon is csak a hajtóanyag felgyorsításának módszere változhat majd meg.
Kézenfekvő, bevált és jelenleg egyedüli a kémiai hajtómű alkalmazása, itt jelentős előrelépést jelentene, ha a levegő oxigén tartalmát a felszállás kezdeti fázisában valahogyan az üzemanyag elégetésére lehetne fordítani, ennek üzembiztos, költséghatékony, esetleg többször felhasználható megvalósítása súlyos műszaki nehézségekkel jár, hívószavak: ramjet, scramjet, SABRE.
Elvi szinten lehetséges volna valamilyen, az energiát maghasadás útján nyerő hordozórakéta építése is, de ez részint a hasadóanyagok jelenlétéből fakadó műszaki nehézségek és kockázatok, részint a hajtómű működésével járó környezeti sugárterhelés miatt eddig nem valósult meg.
A szent grál - mint minden más területen - egy, az energiát magfúzióból nyerő eszközre alapuló meghajtás volna, ezzel elvileg lehet építeni olyan űrhajót, amely elektromos hajtóműve a felszálláshoz elegendő ideig megfelelő tolóerőt biztosít.