• Cef
    #11
    1. A 3X fizetsz a Starcraft 2-ért témán való lovaglás meg már akkor is szánalmas volt mikor kiderült: a HOTS-ot és a LOTV-t kiegészítő áráért fogják adni, a multi pedig sokat fog változni, ráadásul mindhárom rész single-je egy teljes játékot tesz ki. Nekem sem tetszik hogy szétvágták, az meg főleg nem, hogy ilyen lassan jönnek az új részek, de attól még felesleges rajta pörögni. Akinek nem tetszik az nem veszi meg, hanem lewarezolja oszt' cső, aki meg rajongó és komolyan veszi a multit az megveszi, mert nem érdekli hogy újra költenie kell (ráadásul nem egyből, mert a részek között sok idő telik el, nem kell felvásárolnia a fél éven belül jövő több tucat DLC-t). Itt egyedül csak a Blizz szívhat.

    2. Szerintem a nyílt bétánál nyilvánvalóvá vált, hogy szervergondok lesznek, finoman fogalmazva csak a "hátrányban" szenvedők és a naivak nem számítottak rá. Főleg úgy, hogy minden szerverről futó játéknál ez van induláskor. Hirtelenjében mindenki egyszerre akart felmenni, ezt nem bírták a szerverek. Ezek a problémák napokon belül megoldódnak, legrosszabb esetben is pár hét és semmi baj nem lesz.

    Én idáig főleg pozitív kritikákat olvastam a játékról. Mármint olyanokat amikben tényleg van realitás, a Metacritic-en azért is 0 pontot adtak mert a grafika túl színes. Hát ez minden csak nem reális kritika és a többségük bizony ilyen. A szervergondokat és 1-2 dolgot leszámítva elégedettek az emberek, kivéve a divatfikázókat és a trollokat. A béta alapján nekem is jó benyomásaim vannak. Nem vagyok Diablo rajongó, se nem Blizzard fanatikus, nem ájultam el a 3-tól, nem örülök a szerveres megoldásnak, de ennek ellenére tetszett, meg fogom venni. Bőven ott van a minőségi játékok között, még úgy is, hogy már a Blizz sem a régi.