#36
Szerintem ezzel a paradigmával, nézőponttal csak néhány apróság hibádzik.
Először amit korábban már írtam, hogy rendszer sok fajta van. Az, hogy a Föld rendszerként értelmezhető még messze nem a klasszikus Gaia modell, ugyanis rendszer egy homokvár is, és bizonyos határokon belül az is megőrzi a formáját. Aztán persze nyomtalanul eltűnik, nem alakítja úgy a környezetét, hogy újra létrejöjjön, vagy akárcsak létét meghosszabbítsa.
A Föld bioszférájának már van néhány olyan tulajdonsága, amely önmaga feltételeit képes elősegíteni, de ez még mindig nem igazán nevezhető olyan önszabályozó rendszernek, mint egy sejt pl.
Az is gond, hogy amíg sejteknél, egyes élőlényeknél már megvalósul a homeosztázis, sőt a reprodukció képessége (a homeosztázis egy adott identitással is rendelkező rendszer időbeni reprodukciója körfolyamatok -visszacsatolás- által, a szaporodás, meg térbeli reprodukcióként értelmezhető), addig magasabb szinten az élőlények (talán az ember kivételével) a maximális szaporodásra és az erőforrások végsőkig történő kihasználására, kizsigerelésére törekszenek, és nem egyensúlyra!
Ez azt is jelenti, hogy egy összetett ökológiai rendszerben egyetlen faj külső betelepülése katasztrófális hatású lehet. Ilyen formán a bioszféra nincs egyensúlyban. A látszólagos nyugodt evolúció valójában a fajok (genetikai rendszerek) végsőkig megfeszített szkanderezése! Az ember csupán ebbe avatkozik bele, az utóbbi időben jobbára úgy, hogy a rövid léte alatt tapasztalt állapotot egyensúlynak értelmezve igyekszik visszaállítani.
A Földi evolúció sokkal inkább katasztrófák és újjászületések sorozata, mint valami nyugodt, kisebb zavarokkal megszakított fejlődés. Gaia jelentősége ott lenne, ha létezne, hogy az újjászületéskor az élet újra elterjedését elősegítse. Azonban ehhez elég a minden egyes élőlényben meglevő mérhetetlen szaporodási és erőforrás éhség, pont az, ami a katasztrófákhoz is vezethet.
#36