karesz6#87
Látom nagyon elment a vita valami futurisztikus jövőkép meghatározása felé.
Azt nem szabad elfelejteni hogy egy olyan társadalom kialakítása ahol a megélhetés nincs szorosan munkához kötve lehetetlen létrehozni. Pontosabban majd talán egyszer lehetséges lesz (robotok stb) de ez a civilizáció számára stagnálást jelent majd. Ha az összes munkást robotokkal helyettesítjük, elég erőforrásunk van mindenki számára, stb szellemi munkára akkor is szükség lesz, kutatókra akkor is szükség lesz, vagy ha másra nem egy felügyelő apparátusra ami vigyáz arra hogy a teljesen a robotikára hagyatkozó emberiségnek a robotok ne tudjanak a fejükre nőni. Ez pedig munka amit valahogy kompenzálni kell. Ha mindenkinek megvan mindene munka nélkül hogy veszed rá azt az igen kis létszámú csoportot hogy áldozzák fel idejük és erejük java részét úgy hogy anélkül is mindenük meglenne.
Én egy olyan világot tudnék elképzelni (mondjuk 200 év mulva) ahol az emberek már nem (teljesen) természetes úton születnek. A képességeiket (elsősorban szellemi) mesterségesen genetikai úton felpumpálták és emberek kevés kivétellel innvovátorként dolgoznak aki pedig nem azokból lesznek pl papok sportolók énekesek stb akiket nem lenne értelme gépekkel helyetesíteni és szükség is van rájuk. Minden más "alantasabb" munkát a gépek elvégeznek, az emberekre pedig szintén egyfajta erőforrásként (szellemi) tekintenek amit nem szabad robotikus munkára pazarolni.