• gforce9
    #48
    Pusztán arra a felvetésre akarok reagálni, hogy: "A rakétákat gyártó cégek annyira magának mint mondjuk a MÁV"

    Mivel egy állam, tökmindegy melyik országról beszélünk, magánkézben, magán emberek zsebében vannak. Teljesen mindegy, hogy egy eszetlen diktátor tulajdona az ország, vagy épp a demokrácia látszata mögött lobbizó milliárdos cégek, egy biztos: Olyan, hogy "állam", mint embrek közössége, nem igazán értelmezhető fogalom. Érdekekről van szó, pénzről és befolyásról. Pontosan látjuk mennyire szent egy államhatár, ha érdekérvényesítésről van szó. Semennyire. A rakétaipar ugyanolyan magán sz*r cég, mint egy cipőgyár, csak a lépték nagyobb. Illetve a marketingje nem az egyént célozza, hanem az "államot". Ettől még nem lesz lényegi különbség közötte. Mindenképp a közemberek pénzét "húzza le" mindkét cég, csak a cipő esetében közvetlenül. Egy rakéta esetében pedig közvetetten. Ez nem befolyásol semmit. A megvalósíthatóságba pedig végképp nem szól bele. Ott tiszta a reláció ugyanúgy mint a cipőnél: Adott egy terv, megvalósítható? Nyereséges? Akkor megcsinálják. Ha nem, akkor nem. Semmiféle lényegi különbség nincs.