Cef#79
"És ne gyere azzal a baromsággal, hogy még mindíg Kádár rendszer van, mert nincs."
A hitelfelvételre értettem, hogy azóta is tart, hajnal volt már, nem bírtam egyértelműen fogalmazni.
"Szal jól működik az a fránya kapitalista rendszer, feltéve persze ha nem szívják szét az ország vérét, de akkor már talán az un komcsi rendszer is műxik. Felhívom a figyelmedet, hogy kapitalista rendszer van a nagyon sok szegény országban, aztán mégsem jutnak ötről hatra."
Ahhoz szerintem több köze van a béna politikusoknak, mint a kapitalista rendszernek, nem tudják rendesen működtetni, aminek országonként meg van a maga oka és a története. De az játszik a leginkább össze, hogy kapitalizmus =/= gazdagon élünk amíg meg nem halunk.
"Akkor volt kb 500 Mrd Ft. Most meg +20 000 Mrd Ft."
A mai árfolyamon 500 milliárd vagy az akkorin?
"Mindezt úgy, hogy szinte minden állami vagyont eladtak, az egészségügyet, oktatást leépítették, a hadsereg képességei töredéke annak, ami akkor volt, a közszféra nagysága és képességei szintén, a MÁV vonalait, járatait jórészt bezárták, amit lehetett privatizáltak belőle, a Volán cégeket szintén, stb. stb stb. az adóterhek meg természetesen nőttek."
Egyfelől az egészet nem lehetett azon a szinten működtetni amin volt, hiszen gyakorlatilag sz*rra építették a várat. Vagy szebben fogalmazva, nem lehetett azon a szinten fenntartani, nem volt miből. Ehhez hozzájön a népességfogyás, a munkaképesek számának a csökkenése. Az állami cégek gondolkodásmódja mint a Volán meg a MÁV megmaradt a 30-40 évvel ezelőtti szinten, amikor még mindegy volt ki-mit csinál, mert nem volt cél a gazdaságos működés, nyugodtan lehet lenyúlni a pénzt. A demagóg politikusok meg csak hab a tortán. A rendszerváltás és a privatizáció nem volt rendesen előkészítve és rosszul volt levezényelve. Ami meg azóta folyik az sokszor már tragikomédia.