Space Station 13
  • Zero 7th
    #270
    RD túl erős antagként.

    Volt most egymás után két kör, mindkétszer RD, mindkétszer szektavezér. Nem is mondom többször, hogy mindkétszer, mert a két kör teljesen ugyanúgy zajlott.

    Összeszedtem némi szerszámot, sokkolót, kézitelét, kiteleportáltam a commszatra űrruháért és jetpackért, aztán kiugrottam egy légzsilipen, és megkerestem a derelictet. Összeszedtem a medibot alkatrészeket, és elrepültem a ruszki rádióállomásra. Ott bekapcsoltam a rádiót, beállítottam, hogy halljuk a security csatornát is.

    Közöltem a többiekkel a szavamat, elkértem az ő szavaikat (csak az egyiktől kaptam így is), aztán kikutattam az összes többit. Csináltam egy talizmángyártó rúnát a papírok mellé, gyártottam egy pár stun meg egy teleport talizmánt. Hátul a rádió mellé felrajzoltam vagy öt különböző teleport rúnát, és a kézitelével visszamentem az állomásra.

    Könnyen elérhető, publikus helyeken elkezdtem felállítani a konvertáló- és teleportállomásokat, rejtőrúnával, persze. Aztán elkezdtem konvertálni, osztogatni a lefordított varázskönyveket meg megmutatni a teleportokat.

    És itt mindkét meccs káoszba torkollott, az emberek nem tudnak a seggükön megmaradni. Volt 20-30 követőnk, vér borította az állomást, komoly csaták alakultak ki a security és a szektás csapatok közt. Mindkét meccsen meg kellett szöknöm a börtönből, a második meccsen fel is állítottunk egy állandó teleportállomást a permabrig vécéjében, bárki, akit oda zártak, azonnal ki tudott teleportálni.

    Elég komoly átjáróházzá alakult a meccsek vége felé a rádióállomás, talán sosem látott még ennyi embert. Nagyon jóféle bázis a szektának. Nem lát be az AI, nagyon nehéz kintről odajutni, és le is lehet zárni egy varázsfal rúnával, akkor senki be nem jön, csak ha lebontja a falat.

    De mindezek ellenére a célpontunkat egyik esetben sem sikerült elkapni, az első meccsen egy szekus volt, a másodikon egyenesen a head of security. A meccs végén kiderült, hogy öngyilkos lett, kiugrott egy légzsilipen, csak hogy megmentse az állomást, ne találjuk meg és ne áldozhassuk fel.

    Nem voltak rossz meccsek egyébként, voltak érdekes szituációk. Kiteleportálni a börtönből mindenképp élmény. Volt olyan is, hogy elkaptak kettőnket, nálam volt teleportpapír, azzal léptem le, és amikor megérkeztem, két másik szektás segítségével rúnából megidéztük a fogságba esett testvért. Mindkétszer jót mosolyogtam azon, hogy megtalálták a bázisunkat, de mielőtt jelenteni tudtak volna, gyorsan konvertáltam őket. Végigutazták az űrt, csak hogy csapdába fussanak.

    RD kicsit túl erős is talán, nagyon könnyű vele mindenféle ellenséges szerep.