Space Station 13
  • Zero 7th
    #218
    Tegnap láttam az eddigi leghosszabb meccsem: 9 órás volt.

    Kész, maximum level, túlcsordultam kutatás+fejlesztés és mérnöki melókból.
    Három órán keresztül egyedül voltam. Szereztem magamnak full accesst, belőttem a motort és atmosiát. Kifejlesztettem maxra a tech szinteket, meg bányásztam annyi nyersanyagot, hogy kör végéig elég volt. Tenyésztettem vagy 8 metroidot is. Az utolsó úgy nézett ki, hogy nem akar enni, gondoltam kidobom az űrbe. Már felnőtt volt. Épp kidobtam a légzsilipen, amikor rám akaszkodott, és nem tudtam leszedni, megölt.
    Fél óra pihenő után jöttek pléjerek a szerverre, és klónoztak.

    A kapitány elkezdett mászkálni az űrben, érdekelte a derelict. Mondtam, hogy ha gondolja, elkezdhetek dolgozni a szingulo visszaállításán, van benne gyakorlatom. Összeraktam kb 20 perc alatt, hívtam, hogy nézze meg. Megtetszett neki az ötlet. Később egy mérnök és a főmérnök is csatlakozott hozzánk. Építettem egy RCDvel felszerelt mechát, amivel nagyon gyorsan, energiából lehet építkezni. Egy rakás szobát visszafalaztunk, és hoztunk az állomásról levegőt.

    Felszereltek egy csomó számítógépet. Hoztam metroid magokat, amikkel kaját lehet varázsolni, a BODA-automatás szobát csurig töltöttem kajával.
    Este volt már, volt egy kis dolgom, le kellett lépnem másfél órára.
    Mikor visszajöttem, két blob ette az állomást, meg adminok csináltak árulókat, azok keltették a káoszt. Én is changeling lettem, de időm már nem volt befalni azt a hat genomot, ami a küldetésem lett volna.
    Ennél sokkal többet nem fogok kihozni az RD/CE munkákból egy darabig.

    Úgyhogy most a szakácskodással ismerkedem. Eddig nem tűnt fel, hogy ez is ilyen komoly meló. Így, hogy kipróbáltam milyen, rá kellett jönnöm, hogy alig látni jó szakácsot. Általában csinálnak egy-két kaját, aztán annyi. Próbálkozás időszakban fél óra alatt főztem annyi kaját, hogy nem bírták megenni. Meg sikerült elhízni, ami még sosem jött össze a játékban. Dagadt karaktert nem lehet fojtogatni, kitűnő changeling elleni védelem. :)
    Egész könnyen be lehet törni a botanikai részlegre, ha nincs botanikus, és lehet kertészkedni, hogy legyen alapanyag.