gforce9#79
Én isten tagadó vagyok, sőt abban sem hiszek, hogy van valamiféle külső nagy tudat, ami mindent irányít vagy nevezzük bárhogy. A halál utáni dolgokról meg nyilatkozni nem tudok. Arról senki sem. De ettől az életem miért lenne céltalan? Az ateisták, mármint akik annak vallják magukat, kevés kivételtől eltekintve, teljesen normális emberek. Csak épp nem valami külső forrástól várják a lelki békéjüket, hanem az életük értelmét a környezetüken lévő emberek adják, a családjuk, a barátaik, stb. A környezetüket pedig egy szabályokra épülő rendszernek látják, amely szabályok egy részét már ismerjük, más részeit pedig kutatjuk. Attól hogy valaki nem fogad el semmiféle istent, vagy isten szerű dolgot, vagy semmiféle felsőbb, mindent átható erőt, nem lesz tőle szegényebb. Egyébként a fő probléma inkább a fafejűséggel van. Nem azzal, hogy hisze e valaki valamiben vagy nem. Az a gond, hogy a másik gondolkodását egyszerűen sokan nem képesek elfogadni, még akkor sem, ha annak a bizonyos másfajta szemléletnek, a másik fél irányába nincs semmiféle káros hatása. Én elfogadok bármilyen embert, vagy hitet, míg nekem vagy másnak azzal sem közvetlenül, sem közvetetten nem árt. Sajnos egyébként, ha a káros hatásokat említjük, az egyháznak vannak káros hatásai. Erre a magyar helyzet szép példa. Egyházaink-templomaink, egyházi iskoláink vígan megélnek és támogatást kapnak, addig a tűzoltóknak, kórházaknak anyagi problémáik vannak nem kicsit. Ez persze nem a vallás, vagy a hit hibája, kizárólag az intézményesített egyházé és azoké, akik ebből élnek meg, valamint azoké, akik megszavazták nekik a támogatást a kórházak ellenében. Persze ez már politikai vetület és eléggé elkanyarodik a cikktől, de úgy látom amúgy is elment már a téma rendesen :)
Egy szó mint száz, a fő dolog a tolerancia lenne egymás felé, egymás elfogadása, valamint az, hogy nem kellene egymásnak se közvetetten sem közvetlenül kárt okozni. Mindenki jobban érezné magát.