Wasteland 2
  • SaGa Jr
    #567
    A Gorky az tényleg jó volt, de ezt nem ahhoz kéne hasonlítani. Ha már valamihez, akkor a Fallout Tactics-hoz lehet mérni, ami meg a Fallout-okkal egyetemben, a Wasteland ihlette játékok.

    Bizony az az ujj volt az (mérete és tömege alapján inkább kar). De anélkül is nyitható volt a zár 5-6-os skill-el.
    A lánctalpazásra pedig annyira készültél, mégis hogy tudtad kihagyni? :)
    Mikor mész hazafelé kapod az üzenetet, hogy sipirc a prison-ba megoldani a kialakult problémát. Ott használnád fel a lánctalpat is, amit a levert synth közelében lévő ládából szedtél ki még az ominózus helyen ahol menteni akartad a két delikvenst (ámbátor egyáltalán nincs rá szükség, anélkül is lazán be lehet sétálni a deaktivált tornyok között).

    Nekem még alapfokú angolom sincs, még sem okoznak problémát ezek a kétbites feladatok annyira egyértelműen elmondják, mi a fenét kell csinálni. Minden szükséges infót megadnak ahhoz, hogy tudd, mit merre keress, a másodlagos feladatok pedig szinte kivétel nélkül helyben megoldhatóak, egyedül a harmadlagos, hozz el valamit valahonnan típusú vackok azok ahol ha a megbízó sem tudja hol találod a cuccot akkor nem adja csak meg merre keressed.

    A főszál is pofon egyszerű.
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Első lépés irány rádiótorony megjavítani és repeater egységeket beszerezni. Utána irány az egyik telep a kettő közül amit támadnak. Ott helyben mindent megcsinálni és aztán aktiválni a rádiót. Eztán hacukát kell keríteni a keletre menetelhez amihez elmondják világosan hogy a prison környékén érdeklődj (ott meg az első ember akivel találkozol, a kereskedő akinek beragadt a kocsija, elmondja kitől érdeklődj és hol van. Odamész, megkérded, elmondja hogy a ranger citadel-ben a manus aki neked kell. Visszaslattyogsz, beszélsz vele, elvezet a megadott helyre, cucc fel azt irány a valley. Ott átmész a területen, elmész a templomhoz és annak kerítéséhez, kinyitják neked és mehetsz Damonta felé. Ott helyreteszed a robotokat és bekapcsolod a rádiót. Irány haza és kopterbe beszállás és irány Kalifornia.
    Odaérve ellenség leverése, beszélés a megadott emberekkel, védelem megoldása (falszakasz befoltozás), aztán 56 fontnyi megadott cucc (ez 7 csomagot jelent) begyűjtése és leszállítása hogy legyen jobb sugárvédő hacuka, közben rádió aktiválás mint Arizonában, majd irány Hollywood, rádió bekapcs, 50 fontnyi (5 zsák) kristály begyűjtése és leszállítása a legjobb sugárvédelmi hacukáért és lehet menni Seal Beach-re ahol majd a koptert használva lehet eljutni végül a befejezéshez. Minden más csak mellékfeladat és mindhez elég jól útbaigazítanak.

    Ezen túl minden csak töltelék és egy célja van, a gyorsabb fejlődés és loot biztosítása. Gyakorta felesleges oda-vissza futkosásokkal tarkítva (ebben majd Kalifornia lesz nagy). Mindenesetre LA-ben sokkal sűrűbb lesz az élet. Folytonos rádiós segítségkérések (ilyenkor mint akinek a fenekébe rakétát dugtak úgy kell odahúzni a helyszínre mert egyes helyzetek nagyon csúnyán zárulhatnak a játékos közbelépésének hiányában ami meg nagyon rossz megítéléshez vezet ezzel meg magát szivatja majd meg az egyszeri player), temérdek helyszín, több "város" jellegű helyi kollektíva a maga problémáival.