• Austin Bailey
    #843
    Én a tanulmányaim és az olvasmányaim alapján a következő vasúti alagút nyomvonalakról hallottam:
    MÁV terve valamikor a tízes évekből az "északi és a déli rendező pályaudvar összekötéséről a nagykörút alatt". Ezt a koncepciót 3-as metró néven baszták el végleg. Ezzel összefüggésben új keletű lehetőség vagyis nemrég vetődött fel, hogy Ferencváros-Nyugati, ami begyűjtötte volna a soroksári vasutat illetve a két HÉV-et és talán a ceglédi és kispesti vonalat délről, északról meg a esztergomi veresegyházi és váci vonalat.
    Déli-Nyugati. Szerintem nem rossz ötlet, de nem a legjobb, vagyis önmagában kevés, igaziból a négyes metró ellen vetették fel, hogy hátha sikerül megállítani a dolgot de nem sikerült
    Déli-Keleti (illetve Józsefvárosi). Ez a nyomvonal már szintén a tízes évek óta érlelődött, alapvetően mindenféle közúti vasúti meg városi vasúti alternatívái is voltak, viszont azok általában a Krisztinán keresztül mentek (akkor még állt a Tabán) és Déli-Moszkva tér sorrendben érintették a helyeket, mivel az eredeti végpont-tervezet a Városmajorban volt. A MÁV alternatívája volt az egyetlen, ami a mostani kettes metró vonalvezetése szerint volt kitalálva, mert össze akarták kötni a forgalmi szempontból rossznak ítélt fejpályaudvarokat (Berlinben és Bécsben hasonló vetődtek fel az 1910-es 20-as években de ott meg is csinálták, aztán a 20. század folyamán mindenhol, ami kicsit is értelmes hely)
    Nekem az a véleményem, hogy mivel a metrók nem váltak be, vagyis a metróhálózat kiépítése nem tud lépést tartani a város közlekedési terének rohamos növekedésével, valamint fölöslegesen drága, ezért a 3 fenti alagútból legalább a Déli-Keleti összekötésre (a Déli rendezőjén elkanyarodna a Vár felé, budai Dunapart; lehetne a Várbazáraljában az állomás - Deák tér-Blaha állomásokkal, illetve a budai Dunapartnál a szentendrei HÉV és a Keletinél a gödöllői HÉV bekötésével) illetve a Nyugati-Ferencvárosi összekötésére szintén a Deákon keresztül szükség lenne még akkor ha ettől a nagyjából párhuzamos metrók forgalma megzuhan és meg kell őket szüntetni. A metróhálózat vasútra kivezetésének szintén semmi értelme, mert a metrónak túl sok a megállója a belvárosban, a megnövekedett méretű várost (Herceghalomtól Gödöllőig) nem tudja kiszolgálni, ilyen távon lassú és soha nem is épülne meg. Egyébként a nehézmetró eddig mindenhol csak súlyosan elrontotta a közlekedést. ld Párizs
    Amúgy itt egy cikk vasúti alagutakról. Igaziból eléggé szemellenzős cikk, az a berögzülés árad belőle, hogy Budapest határán kívül nincs semmi, ezért a vasúti alagutak tervei közül csak azokkal foglalkozik, amik városhatáron belül értelmezhetők.