• NEXUS6
    #53
    De, a közgáz ennél bonyolultabb, főleg mert azzá teszik. Monnyuk tanultam pár óra közgázt, úgy hogy akár részletesebben is kifejthetem neked ezeket.

    Először is gond az, hogy több dolgot söpörnek össze a médiába, de általában a politikában is.
    - Egy adott ország gazdaságát, annak teljes rendszerét.
    - A kormányzat erre gyakorolt hatását.
    - A központi költségvetés helyzetét.
    STB.

    Most azt mondják pl. hogy Magyarország csődközeli állapotban van. Ami nem igaz. A magyar állam pénzügyei vannak nagyon rossz helyzetben. A magyar gazdaság működik, viszonylag kiegyensúlyozott a fogyasztás/termelés, elfogadható szintű a munkanélküliség, a gazdaság demográfiai hatásai a társadalomra, nem kirívóan rosszabbak, mint Európában, vagy a környező államokban. A gazdaság rendszerének ezen formája tehát évtizedekig fenntartható.
    Mindehhez persze azt is kell látni, hogy mára a magyar gazdaság az EU gazdaságának a részévé vált. Pl. ha onnan kiszakítjuk összeomlik.

    És azt is látni kell, hogy miközben van egy integrálódott gazdaságunk, eközben az állam nem tudja megcsinálni, hogy egy értelmes állami költségvetési egyensúlyt összehozzon, most már évtizedeken keresztül.
    Ennek csak az a veszélye, hogy egy viszonylag, ismétlem viszonylag egészséges gazdaságot az állam, mint a mai napig legjelentősebb gazdasági szereplő csődje agyon fog vágni. És ennek már lesznek demográfiai, a társadalomra is kihatással levő következményei.

    Miért nem tudta ezt elérni? Csak mert a politikusok, vagy direkt vagy hülyeségből elbaltázták a gazdasági/pénzügyi döntéseket. A magyar gazdaság nem azért integrálódott az európai gazdaságba, mert a politika végigvitt egy nagyon következetes programot, hanem mert feltette a kezét és nem állt ellen semminek jóformán, ami az EU felől jött. A gazdaság szinte alulról integrálódott, az állam meg nem, kiadta a kezéből a kontrollt a gazdaság és talán az egész társadalom irányába. Leegyszerűsítve.