• NEXUS6
    #40
    Te aztán tucc.
    Nézd már azt is meg lécci, hogy milyen áruforgalom volt a kelet meg a nyugat között. A Gorennye hűtőn, a C64-es számítógében, meg a COCOM listás becsempészett hadiiparba menő csúcstechnikán kívül szinte semmi. Ez nem tartotta volna el az embereket nálunk. Nem valós fogyasztás miatt kellett a hitel, hanem luxusra, máshonnan be nem szerezhető technológiára a fegyverkezéshez, terror szervezetek pénzügyi támogatására, miegymásra.

    Azonban ami az oroszokat illeti, ők a 70-es évektől szépen elkezdtek nagytételben olajat szállítani ny-Európának. A gond az volt, hogy a 80-as évek elejétől, úgy 83 körül az olaj ára leesett és tartósan ott is maradt.
    Hát kb ebbe rokkant bele a Szu, félpénzből nem ment a lakossági fogyasztás bővítés, a csillagháború, afganisztáni háború, a fél világ katonai/pénzügyi támogatása, meg egyéb. Nem a magyar gazdaság esett szét a 80-as évek végén, hanem a szovjet. Nekik felénk óriási adósságaik voltak, tudod abból lettek a Mig-29-esek is, ha még rémlik valami. Az, hogy mi is bexoptunk, az azért volt, mert így a piacaink is gyengélkedtek. Nem mellesleg a KGST tele volt barter szerződéssel. Pénz szinte szóba se került, árut-áruért ment egy csomó dolog. A termelés és a fogyasztás egyensúlyát próbálták megteremteni, ami persze a nyugati közgizdáknak a mai napig eszébe sem jut.

    A rendszerváltás az politikai kategória, nem gazdasági. Nézd csak meg mikor bevezették az adót, a magánszektort, miegymást. A keleti blokk legintaktabb gazdasága voltunk, biztos termeléssel és piaccal. Termelékenységét tekintve a világ egyik legjobb mezőgazdaságával, lévén, hogy a föld az egyetlen erőforrásunk ez épp elég volt. Elég lett volna máig is, ha ezt a mezőgazdaságot le nem gyalulják.

    Csak kérdezem, hol gyártják most a Pirosmogyoróst, a Tibicsokit, honnan van az alma,a fokhagyma, a paradicsom? Miért nincs cukortermelés, amikor hiány van? stb.