teddybear#99
Ezek szerint nem láttál közelről AK-lőszert. A legtöbbnek rézköpenye és acélmagja van. De gyártanak ólomlövedékest is, és acélköpenyest is. Meg persze ott van a nyomjelzős változat is. Ja és a kínaiak gyártottak lágyvasköpenyűt is, mert nem volt elég rezük.
A rézköpenyest azért gyártják a legnagyobb mennyiségben, mert az kevésbé tömíti el a huzagolást. Ugyanis az ólom lágy, és morzsolódik. A leszakadó darabjai meg belekenődnek a huzagolásba. egy idő után már annyira megtelnek, hogy többé már nem pörgetik meg a lőszert, és össze-vissza szór.
Ami pedig az átütőképességet illeti, ahhoz a golyónak legalább hasonlóan keménynek kell lennie, mint a céltárgynak. Én lőttem acéllemezre, közelről, és tudod, az ólomgolyó egyszerűen szétkenődött rajta. Az acélköpenyes meg átszakította. Különben meg a sínszálnak nem a talpát, vagy a fejét lövik át, hanem a vékonyabb nyakát, ha sikerül. Mert azért az is elég vastag, és szívős anyagból van.