• Gadfly13
    #20754
    Sajnos nincs igazán rálátásom, hogy kinek mi jön be, illetve hányan vagytok esténként FUN szerveren, mert sajna én csak ritkán tudok lenni (egyéb elfoglaltság miatt). Csak az itteni visszajelzésekre ill. kérésekből tudok építkezni és ezt a Miselukot múlt héten kérték itt SG-n, így ezért lett berakva (mint ahogy általában minden más is eddig).
    Az itt leírtakból az jön le, hogy egyre kevesebben vagyok ezeken a FUN eseményeket (kombótól független), ami részben érthető is, hiszen a nyárral ellentétben biztos több az elfoglaltság, esetleg elindult vhol egy bajnoki v. épp a Masters tesztkupára készülnek ha gép elé kerülnek esténként.
    A kombó függetlenséget azért írtam, mert pl. most 7végén teljesen gyári autó volt, gyári pályákkal (sztm állat kombó), és ha jól vettem ki ezen sem voltak sokan. Ezt a Miselukot azért támogattam én is, mert végre nem még1 épített pálya és talán többek számára felüdülés lehet.
    Nehéz dolog olyat összerakni ami mindenkinek jó. Korábban kértem már, hogy adjatok tippeket (sztm nagyjából meg is valósultak), de mindig vannak olyanok akiknek pont nem jó vmi.

    Én jelenleg úgy látom, hogy a FUN szerver akkor lehet ismét érdekes, ha végre megérkeznek a frissítések. Remélem mihamarabb sor kerül erre. ;-)
    Utoljára szerkesztette: Gadfly13, 2014.09.30. 12:33:55