• Alien69
    #18
    De ez szar! Lószar! Próbáljanak bevinni ennyi eszközt EGY ügyfélhez, ki is lesznek vágva a picsbe! ADSL kapcsolaton is elértek már ennek a felét, és az ugye EREDMÉNY, mert ugye sokkal kisebb a vezeték átmérője. Igaz, az is több összerakásával működött, azaz még ezek a sebességek ebben a formában inkább a LOL kategória.
    Az ügyfélszolgálatuk meg katasztrófa. Rengeteg régi ügyfelüket veszítik el, mert nem hajlandóak (sokszor) árat csökkenteni, az ügyfél meg szépen átmegy a T-hez. Nem azé, mert az jobb, hanem az adott árhoz képest esetleg jóval olcsóbb. Pedig ugye elvileg a upsz lenne az olcsóbb.
    Bár, vannak ezeknél rosszabb szolgáltatók. Anyósoméknál pl azt mondta be a helyi kábelszolgáltató, hogy ha nem tetszik, ki lehet lépni. FAKK. Valszeg meg is lépik, és lesz műhódasuk.