• Crane
    #11
    Az űrkutatás ezen területén (is) elég sok becslés és feltételezés van. Ez annak az oka, hogy nagyon kevés lehetősége van a tudósoknak a pontos vizsgálatok elvégzésére.

    A kráterek számából és az égitesten megfigyelhető esetleges eróziókból (már ha vannak) próbálják megbecsülni az objektum korát. De ez közel sem jelenti azt, hogy pontosan megállapítanák mennyi idős. Csupán egy ökölszabály alapján próbálják nagyból elhelyezni a kirakós játék egyik kockáját az időben.
    Tudják jól ők is, hogy sokkal pontosabb mérésekre lenne szükség, és sokkal több vizsgálatra. Másfelől hajlamos a média ezeket úgy kommunikálni, hogy tényként kezeli az adatokat.

    Ami most történt, kb. olyan, mintha egy robogó vonatból lefotóznánk egy embert, és az arcáról próbálnánk megállapítani, hogy mennyi idős lehet. Egyszerűen most csak erre volt lehetőség, meg arra, hogy a tömegét megmérjék.

    Ebből is látható, hogy mennyire keveset tudunk a minket körülvevő világról, és még mennyi kutatás kell ahhoz, hogy pontos képet kapjunk.