Doktor Kotász#90
"Te ugye azt tudod, hogy nem rassz alapján lesz valaki zsidó vallású ugye?
Annyira buta vagy... Képzeld ISMEREK NÉGER zsidót. Na ezt te hova rakod?"
És ettől lesz szerinted az összes Német, Kínai, Koreai, Olasz, Japán multinacionális cég vezetője zsidó? :-D
Komolyan vivves vagy, Mondjál még ilyeneket, had szórakozzak. :-)
Ha zsidó nagytőkéseket keresel, akkor az USA-ban találsz Izraelen kívűl jelentősebb számban. Kelet-Európában megjelentek, mert űrt találtak, de ebben a régióban sem értek el hegemóniát, mert nem csak ők jöttek, hanem a nemzsidók is.
Ázsiában, Dél-Amerikában, Nyugat-Európában nincs befolyásuk.
Persze, te vízionálhatsz kínai, koreai, japán zsidómogulokat, és az olasz bankrendszerben például a maffiás családi multtal rendelkező egykori donok leszármazottait is nyugodtan lezsidózhatod, a német-alföldi kereskedők be sem engedték konkurenciának a zsidókat, vagy az erős katolikus történelemmel rendelkező francia és spanyol nemzet gazdasági elitjét is zsigerből zsidózhatod annak ellenére, hogy évszázadokon keresztül vallási okokból üldözték a zsidókat, és azok megtelepedni sem tudtak ott (tized százaléknyi zsidó sem volt náluk, és őket is korlátozták mindenben). Elég, ha a soviniszta kifejezés eredetét említem.
Csak éppen azt éred el ezzel, hogy megmosolyoglak.