bvalek#35#1 orbano: ez a fajta racionális hozzáállás a vallási kérdésekhez az európai középkor filozófiáját jellemezte. Arisztotelészt és a görögöket iszlám közvetítéssel fedezte fel újra a középkori skolasztika. Aztán jöttek a humanisták meg a vallási újítók, akik két reformálás között kidobták a skolasztika vívmányait az ablakon, köztük a logikát is.
Weidemann, aki önmagát protestáns kereszténynek vallja... Thomas Hoffmann protestáns lelkész... Michael Waltemathe, ugyancsak a Ruhr Egyetem teológusa... - Luther mondta, hogy ész és hit nem fér meg egymás mellett. Ha vallási kérdésekről van szó, a protestánsok kikapcsolják az agyukat, szóval ne csodálkozz...
#2 wadnari: minimum 3000 éve tudták a babiloniak, hogy a Föld gömbölyű. A Hellenizmus idején pedig már az egyszerű nép körében is közismert volt. Az azóta kialakult népeknek még a nyelvébe is beépült, mint nálunk a "földkerekség".
Rosszabbak vagyunk mint az állatok! - Na ilyen hippi sületlenségeket is csak olyan mond, aki eddig csak TV-ben látott állatokat, ott is főleg rajzolva. Az emberi viselkedést remekül meg lehet érteni az állatok viselkedésének tanulmányozásával, nem kevés etológusnak voltak érdekes szociológiai észrevételei. Tessék Konrad Lorentz-et olvasgatni.
#8 brueni: függetlenül attól hogy mit gondolok a hitedről, az amit te ide leírtál csak neked evidens, senki másnak nem az. Nem tudunk mit kezdeni a te tényszerű kijelentéseiddel, próbálj meg érvelni, arról lehet beszélgetni. A megalapozatlan kijelentéseket csak elutasítani lehet.
#9 nagypite: a Buddhizmus tagadja isten(ek) létét, még az Én létezését is tagadják. Több százmillió tanult és tanulatlan ember éli úgy az életét, hogy nem hisznek abban, hogy személyesen túlélik a halált, mégsem zavarja őket. Az, hogy bármely vallás tanítását csak azért találták volna ki, mert félnek a haláltól, hatalmas butaság.
#10 teddybear: ez a cikk nem keresztény hanem protestáns nézőpontú. Ami pedig a középkori hittudósokat illeti, ennél sokkal magasabb szellemi színvonalon vitáztak az élet nagy kérdéseiről, gondolj csak Aquinói szent Tamásra. Sajnos ez a retardált tudományellenes hozzáállás kimondottan újkori jelenség.
#12 philcsy: az asztrofizikai tényezőket egyre pontosabban ismerjük Drake egyenletében, hála a rengeteg mostanában felfedezett exobolygónak.
#13 Kelta: lásd a #9-esre adott válaszomat, ezt a Marxista butaságot a félelemről meg a hatalomról néhány világvallás példája könnyedén megcáfolja. De az is elég ha megismerkedsz Európa történelmével (nem a Szovjetunió által cenzúrázott változatra gondolok).
#15 kvp: adj linket csak egyetlen egy ilyen konferenciáról légy szíves.
#24 immovable: Aquinói szent Tamás (13. század) szerint Isten nem képes bűnre, sem akarni sem elkövetni nem tudja. Szépen világosan levezeti, hogy mit ért a fogalmakon amit használ (Isten fogalmát is beleértve), aztán logikusan építkezik rájuk. Olvasgassatok Summa Theologia-t meg Summa Contra Gentiles-t (mindkettő óriási terjedelmű, egy élet sem elég az elolvasásukhoz, de szemezgetni érdemes).
#28 Mat666: pontosan! Mert mi történt amikor felfedezték az Uránuszt és a Neptunuszt a csillagászok? Az asztrológusok elkezdték használni az új bolygókat a horoszkópokban. Amint a modern fizika kiderítette, hogy a keleti nagy vallások egy csomó kijelentése hülyeség úgy ahogy van, az indiai guruk rögtön átértelmezték a tanításukat, és most úgy tesznek mintha jó előre felfedezték volna a kvantummechanikát. Az amerikai New Age mozgalomban pedig mostanában tombol a kvantum miszticizmus divatja.
#30 senki687: idegen civilizációk léte a jelenlegi tudományos ismereteink alapján rendkívül valószínű, ez egyáltalán nem hitbéli kérdés. Továbbá az idegen civilizációk lététől függetlenül az emberiség léte esetleges jelenség, nem törvényszerű (pl. hegyek kialakulása törvényszerű, a Gellért-hegy kialakulása esetleges). Szóval a filozófiai probléma adott, az idegenek létezésétől függetlenül.
#33 dzsagon: ezt a "jézus mizériát" Kaifás főpap óta temetik Jézus ellenségei... az utóbbi 2000 év merőben ellenkező tendenciákat mutat, a mai napig. Pl. Dél-Koreában a leggyorsabban terjedő vallás a katolikus kereszténység.