Screenracer#8695
Augusztus környékén éri el a béta státuszt a játék, akkor lesz először igazán látható, hogy mennyire lesz optimalizálva. Ugyanúgy, ahogy az FFB is akkor éri el az úgymond végleges verziót, amikor a fejlesztők úgy döntenek, hogy már kész a gumifizika és a fizika is, addig nem érdemes minden egyes napi buildhez beállítgatni. De, ha már az AC-hoz hasonlítod és szerinted a három év az sok, akkor az AC, Kunos saját bevallása szerint már öt éve készül és enyhénszólva is hiányos. ;)
Másrészről azt se felejtsd el, hogy a CARS sokak számára még nem elérhető, ugyanis a WMD-n kívül mások számára, zárt fejlesztésü, tehát csak a videók és képek állnak a rendelkezésükre. Egyéb másik játékoknál, amit most fejlesztenek, mi is csak képekről és videókról tudunk újabb értesüléseket szerezni.