Screenracer#5528
Lehet, hogy egy kicsit magam, magunk ellen beszélek, én az SMS helyében az első CARS-t valahova a Forza és a GT körül helyezném el, ami széles réteg számára fogyasztható és sokat lehet eladni belőle, nem beszélve a hírnevük is szélesebb rétegben lenne elismert. És amikor már megvan a hírnév és a pénz akkor, ha mérhető igény is van rá, csak akkor ölnék időt és pénzt egy esetleges, un. HC szimulátorba, mert azért lássuk be, hogy az sokkal kisebb piac és abból nem lehet fenntartani egy vállalatot, mégha az SMS nem is egy multinacionális cég. Vagy esetleg azoknak akik hajlandóak áldozni rá, azok részére DLC formájában hozzáférhetővé tennék úgynevezett pro csomagokat. Mert annak semmi értelme, hogy szinte ismeretlenül kirukkolnak valami állat HC szimmel, eladnak belőle, mondjuk húszezer darabot és egy év múlva bejelentik, az SMS bezárja kapuit. De ez csak az én elképzelésem arról, hogy hogyan alapoznám meg hosszabb távra egy ilyen fajta vállalkozásomat. Tehát én is egy nagyon jó cuccra számítok, mire kijön a végleges, de azért realista is vagyok és látom, hogy minden a pénz körül forog. De, majd meglátjuk 2014-ben vagy még később, hogy ők hogyan gondolják ezt.