• Tomsteel
    #18351
    Az, hogy fél év alatt ennyit sikerült javítani rajta nem kevés aggodalomra ad okot. Pár apróság: "insufficient progress" visszaszámlálást kaptam boxból kihajtva, és ki is vágott a boxba, újból kihajtva szintén a visszaszámlálás fogadott, majd ismét kivágott és így tovább amíg ki nem léptem, ezt már nem először játszotta el velem, javítani nem sikerült az biztos. Többször fagyott ki töltőképernyőn, verseny indításkor, néha random szaggatni kezd úgy, hogy az fps szám nem változik, előfordult, hogy boxból nem engedett ki, pedig bőven tartott még a session. Büntetési rendszer talán finomodott, viszont előfordult, hogy minden egyes körömet (és ugye vele együtt a következőt) figyelmeztetés nélkül törölte, szándékosan lassan végiggurulva is, pályavágásról szó sem lehetett. A menü még mindig kritikán aluli, össze-vissza ugrál, értetetlen. Legjobb pedig ma este történt, a chatbe beírt szövegemet fordítva gépelte, tehát hátulról előre... Hirtelen ennyi jutott eszembe pár nap aktív teszt után. Ennek még legalább egy év kellett volna, hogy akár hobbi szinten el lehessen vállalni vele egy bajnokságot, bármi komolyabb szóba se jöhet.