• Danecay
    #18153
    Amit én tapasztaltam az az, hogy nem az esőben történő tapadást igazították a feltehetően az AI által alkalmazott talán valósabb körülményekhez, hanem az AI-t zárkóztatták fel a játékoshoz, így aztán ő is ugyanúgy betapad monszun körülmények között is mint az AI.
    Más! Így a 3. update után gondoltam kipróbálom a karrier módot, viszont az első versenyemet legalább 4X-5X kezdtem újra mert nem értettem, hogy miért kellene lassítanom minden versenyen valamiért, végül aztán minden óvatosságom ellenére mégiscsak lassítanom kellet, igaz ez a végeredményen nem változtatott, de korábbi próbálkozásaim során bizony változtatott volna, mindamellett elég kemény is az első kupás verseny, persze ez egyénenként változhat, de én utolsónak tudtam csak kvalifikálni magam. Amennyiben ez egy default beállítás márpedig az, azért nem feltétlenül jól kalibrált mert pl. GT kategóriában ennyi kör megtételét követően az előkelőbb helyezésesek valamelyik meg tudom szerezni, míg karrierben a legjobb időm az + 7 tized volt az elsőhöz képest ami pont elég volt az utolsó helyre. Mindegy, majd még gyakorlok.