• Danecay
    #17212
    A korábbi témához, az időjárási körülményekhez visszakanyarodva, még pár nappal ez előtt mentettem le egy egy teszt videót de nem volt időm vele foglalkozni eddig. Az alábbi videó arra, jó, hogy szemléltesse a nedves ill. száraz pályás viszonyok közti tapadáskülönbséget. Jól látható módon száraz körülmények között a 200-as táblát elhagyva kezdek el fékezni, viszonylag intenzíven, hallatszik is a blokkoló kerekek csikorgása. Erre egyébként kíváncsi voltam és megnéztem replay-ben kívülről is a dolgot és valóbban blokkolva vannak a kerekek amikor a fékcsikorgás hallható. A hajtűben még az 1-es sebességi fokozatba váltva is megpróbáltam élni a motorfék lassító hatásával, hogy a kanyarcsúcsponton elforduljak. Ugyanakkor esőben szintén jól látható módon elég volt a 100-as tábla előtt rázókőnél elkezdeni fékezni és így is hamarabb lelassult az autó, itt már 1-esbe inkább csak az optimálisabb fordulat miatt tettem nem pedig a motorfék miatt. Itt nem blokkoltak a kerekek, csak egyszerűen rövidebb úton megállt mint szárazon :) Sőt a bevágott esős körülmények közti videót kb. a 3. körben rögzítettem mert mindig túl hosszúra sikeredett a féktáv, és még ez sem egy extrém módon jól sikerült rövid, szerintem amúgy lazán be lehetne engedni a 100-as tábláig.
    Mindkét esetben Default setup, UCU-ban TC100-on, az ABS ha nem is 0-n de biztosan csökkentettem a gyári beállításhoz képest. Kicsit olyan mintha fordítva műköbne a dolog.
    Ami viszont nagyon hangulatos, az a vízátfolyásokon történő fékezés minek hatására elkezd megcsúszni az autó, vagy az ugyanilyen helyeken történő kigyorsítás amikor kipörögni kezd el az autó, és persze ott vannak azok a bizonyos tócsák amik behúzzák az autót. Utóbbinál mondjuk az pont kevésbé tetszik, hogy hogy áll egyenesbe az autó, erősen script érzete van a dolognak, mert a legtöbb esetben azt érzem, ha ez valóban rajtam múlt volna biztos nem jövök ki belőle, de mindenképp hozzáad az élményhez, csak ezt a berántás utáni egyenesbe rakást kellene egy kicsit hihetőbbé tenni.



    Utoljára szerkesztette: Danecay, 2017.10.07. 17:16:07