• Danecay
    #16759


    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Sziasztok!

    Nem tudjátok, G29-hez nincs esetleg valamilyen diagnosztikai eszköz amivel le lehetne ellenőrizni a tengelyeket stb. Valami hasonlóra gondolok mint ami a korább profiler-ben volt amit ugye erre a szériára lecseréltek sokkal csicsásabbra csak éppen korában alapnak számító dolgokat nem lehet állítani vagy ellenőrizni rajta. Sajnos valami történhetett a kormányommal de nem tudom mi. Az első jelenség az volt, mikor az Alex által módosított módosított PC2 FFB fájl bemásolása után a gázra nem reagált az autó, hamar kiderült, hogy a kuplungon érzékelte a gázt, de átállítás után látszólag minden rendben volt. Gondoltam tolok egy kis F1-et is az idei szériával ami mind ezidáig gond nélkül működött viszont itt is minden mókolás nélkül előjött a jelenség, nem érzékelte a gázt. Ez már azért furcsa volt de mondom mindegy áttanítom ahol viszont az tűnt fel, hogy a gázhoz rendel korábbi pedál ikon-ból újboli beállítás hatására -Z lett, a féknél viszont maradt a pedál ikon újraállítás hatására is. OK, mondom akkor játék, csakhogy eltűnt az FFB, ill. valamennyi van, de alig érezni, ellenállása pedig egyáltalán nincs a kormánynak pedig a Wheel Weight 100%-on van., e mellett pedi olyat is csinál, hogy egyik irányba tekerve a kormányt elvileg rendben van a linearitás, megfelel a virtuális kormány elfordulásával, viszont a másik irányba tekerve, a középállástól akár 1mm-el is elfordítva gyakorlatilag azonnal körbefordul végállásba a játékon belüli kormány. Kipróbáltam a tavalyi F1-el is, ott is átkeresztelte a korábban ugyanehhez a kormányhoz beállított gáz, és itt már a fékpedál betűjelét, az itt alapból Z -ből Y-lett és játékon belül is ugyanazt műveli a kormány. Utolsó próba PC2 amivel különösebb probléma nem volt korábban a gázpedál áttanításán kívül, de már a kormány ugyanazt műveli itt is mint a többi játékban csak akkorát rángat még pluszban az FFB is, hogy féltem, hogy letöri a billentyűzet tartómat.
    Windows-ban az USB játékvezérlők beállításánál tudja, hogy milyen kormányról van szó, szépen jelzi is, hogy az állapota ok viszont at tulajdonságokra és a tesztre kattintva nem hoz be semmit, már úgy értem megjelenik az ablka csak nincsenek gombok tengelyek kis négyzet közepén a célkereszttel, semmi. Ill. volt olyan is, hogy volt de akkor se igazán működött jól, valamilyen 4 tengelyes vezérlőt mutatott, a kormányhoz hozzányúlva egyből kiakadt a 4 skálából 2, a pedálra egyáltalán nem reagált, csak a kormányon található gombok nyomkodását jelezte vissza. Rádugtam az itthoni laptopra, játék híján élesben nem tudtam megnézni, de USB játékvezérlők beállításánál a szintén a fentebb vázolt dolgot produkálta. Persze atdugtam már másik USB portba és a drivert is frissítettem és újraraktam vagy 5x.
    Mi történhetett, meghalt volna a kormány?

    Ötlet?