• Danecay
    #16412
    Elvileg instant buy lett volna a játék számomra is legalábbis 1-1.5 hónappal ez előtt. Az óta ezen sajnos 2 dolog változtatott, egyik a jelentősen megnövekedett ár, mármint az én pénztárcámhoz mérten, valamint az első eléggé ellentmondásos vélemények a játék megítélését illetően a helyett, hogy "na végre", "ez az" és "azt a" felkiáltásokat olvasnék. Mint ahogy már előttem is írták, elég lenne ha egy javított, bővített és némi extrával megfűszerezett PC1-et kapnánk és boldogság lenne, de hogy még ez sincs meg egyértelműen? Nos a fentebb vázolt okok miatt első körben nálam is marad a virágbolt de az 50Gb-ot kicsit sokallom, persze nyilván ha ennyi akkor ennyi, de úgy voltam vele, hogy megvárok inkább valamilyen repackolt verziót, ami így a hozzászólás megírása közben úgy látszik elérhetővé is vált, a 28GB mennyivel barátságosabbnak hangzik :) Szinte biztosra veszem, hogy a későbbiekben beszerzem eredetiben is de első próbára és saját vélemény kialakítására első körben szerintem ez is meg fog felelni.
    Utoljára szerkesztette: Danecay, 2017.09.22. 14:38:26