• SityiSXT
    #14436
    Túl sok volt a bába, és elveszett köztük a gyerek? Annyira nem hinném, mert azért csak volt kb. 4-500 rendszeresen fórumozó emberke a fejlesztés alatt, akik aktívak is voltak (igen, kb. az 5%-a a teljes WMD tagságnak). Gondolom emiatt is változott a Cars 2-be való bekerülés lehetősége is. Néha a kevesebb több. Lehet, hogy ez így sok volt? A munka koordináláshoz lehet, hogy igen. Ettől függetlenül továbbra is tartom, hogy alapvetően egész jó lett a Cars, és a legtöbb gépen nem nagyon vannak olyan apró hibái, amikkel ne lehetne együttélni.
    (De azért hozzátenném, hogy van rá példa, akik bár tagok voltak, a WMD fórumon nem nagyon hallatták a hangjukat, legfeljebb azon kívül - ami azért eléggé cinkes tud lenni. Nem áll szándékomban ezzel kapcsolatban vitát nyitni, de azért lássuk be: ha már valaki benn van egy ilyen benfentes körben, illene legalább első körben ott elődania a sirámait, mielőtt farkast kiált nyilvánosan. Ebbe persze beletartozik az is, hogy érthetően, precízen körülírva adja elő magát, szakmai (vagy legalábbis nem súlytalan, semmitmondó) érvekkel és az esetleges javaslataival.)
    Utoljára szerkesztette: SityiSXT, 2016.02.15. 16:18:24